Tibor
Péter megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet?” Ő így felelt: „Úgy van, ennyiért.” (Ap.Csel. 5,8)
A világon vajon miért olyan sok a szűkölködő? Nem azért, mert Isten nem ad eleget, nem azért, mert az Úr rosszul gondoskodik rólunk, teremtményeiről. Hanem azért, mert akik arra hivatottak, hogy elosszák a közösség javait, azok sokszor nem a mások szükségeit nézik, hanem a saját igényeiket. Újra és újra megdöbbentő azt hallani, amikor egy-egy ország csőd közeli helyzetbe jut. A közelmúltban még a görögök helyzetétől volt hangos a sajtó, de az a kérdés, hogy mégis mi vezetett ide? Nevezhetjük mohóságnak, kapzsiságnak, vagy szimplán helytelen elosztásnak, de matematikailag arról van szó, hogy nem létező bevételeket is elszámolnak. Nem addig nyújtózkodnak, ameddig a takaró ér. Ez kicsiben és nagyban is ugyanígy néz ki. Egy-egy ember, család vagy közösség életében arról van szó, hogy van-e rá pénzünk vagy nincs. Tudjuk fedezni a kiadásokat vagy hitelt kell felvenni. Nekünk nem kellene-e valahol változtatni?
A bűnnek olyan kicsi a feje, hogy mindenüvé bejut, mint a víz.
Uram, Krisztus Jézus!
Szeretnék átgondoltabb, megfontoltabb lenni a rám bízott javak tekintetében. A kapzsiságtól és a meggondolatlan költekezéstől ments meg Uram.
Ámen
