Tibor
„Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.” (Ap.Csel. 5,1-4)
Ha felszínesen közelítünk ehhez a bibliai szakaszhoz, akkor felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy mi a baj abban az esetben, ha valaki elad egy darab földet és az árának egy részét beadakozza a gyülekezet javára? Hát nem ez lenne a követendő példa ma is? Nem ez lenne Isten gyermekeinek az útja, hogy pénzhez jutottunk, Isten megsegített, mert eladtunk valamit, felvehettük a fizetésünket, a nyugdíjunkat és Isten iránti hálából felajánlást teszünk az Úrnak belőle? De, pontosan erre van, erre lenne szükség. A gyülekezetek is így gazdálkodnak: a tagok adományaiból, felajánlásaiból, szívből, hitből fakadó adakozásából. Isten az ember hálás szívű adományát várja. Ám ennek előfeltétele, hogy az övé legyen a szívünk. Hiszen, ha az Úréi vagyunk, akkor az anyagi javainkkal is helyesen tudunk bánni. Igaz, a mondás szerint a pénztárcánk tér meg utoljára... A miénk megtért-e már?
Aki a kis bűnöket nem kerüli el, nagyobbakba esik.
Uram, Krisztus Jézus!
Sokszor nehezen tudok adni a Te ügyed előmozdításáért. Keresem a kifogásokat, de rossz hozzáállás ez, mert aki Hozzád tartozik, az tudja, hogy mindene Tőled van és csak abból ad vissza, amit Tőled kapott. Kérlek, taníts így adakoznom a jövőben.
Ámen
