Tibor

Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása. (Zsid 1,3)

Amikor sötétség vesz körül minket, vágyunk a fény után. A fényt keressük Isten arcán, Jézus Krisztus arcán, embertársaink arcán, de a saját arcunkon is. Jézus „Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása” (Zsid 1,3). A Tábor-hegyén Jézus három kiválasztott apostolának megmutatta isteni dicsőségtől ragyogó arcát. El sem tudjuk képzelni azt a fényözönt, azt a káprázatos világosságot, amely a mennyország fényességét mutatta meg Jézus arcán. A Megváltó tudta, hogy szüksége lesz a három apostolnak erre az istenélményre akkor, amikor majd szenvedni látják őt. Azt akarta tudtukra adni, hogy a felsebzett, elnyomorított, megcsúfolt, eltorzult, véresre vert arca ugyanaz az arc, amit az apostolok a Tábor-hegyén láttak. Ha mindannyian Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, akkor Isten szeretetének fénye a mi arcunkon is felragyoghat. 

A meghatottság nem ér semmit, ha nem lesz belőle tett. (Spurgeon)

Uram, Krisztus Jézus! 

Köszönöm megváltott életemet, hála Néked, hogy a Tied lehetek. Szeretnélek hűségesen szolgálni ma is, holnap is. 

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode