Tibor
Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? /Mt.18:1/
Ne gondoljuk, hogy ez a kérdés itt közöttünk, keresztyének között nem kérdés. Gyarló bűnös emberek lévén, minket is megkísért ezzel az ördög, hogy gondoljunk csak magunkra, ne lássunk túl a külsőségeken, és törtessünk, haladjunk felfelé azon a bizonyos ranglétrán, még az egyházon belül is. Ne a hitben fejlődjünk, hanem a kapcsolatokban, a befolyásban, az irányításban. Nagyon sokszor nem a hit a nagy, hanem az EGO, az Én, az önérzet. Főleg mikor nyeregben érezzük magunkat jön, hogy igen, én bizony nagy vagyok, mennyi mindent tettem már az egyházért, a lelkészért, és az Istenért is, én nagy vagyok. Lassan eltolódunk a nagyságérzetünkkel az elbizakodottság érzése felé. Konfliktusokat szül, ha egy gyülekezetben sok a "fene nagy" hívő ember, és már-már úgy gondoljuk, hogy ez kiváltság, mert már-már Jézusi szinten vagyunk. Jézus tanítványait is ez kísértette meg ott, a Megváltó közelében, mert bizony a gonosz nem válogat, attól hogy Isten közelében vagyunk, még próbálkozik. Sokan úgy vélik, hogy templomba járással, igék fejből való elmondásával, és különböző hagyományok, liturgiák elsajátításával a gonosz kikerül minket. Hát nem, hanem még erősebben támad. Azért, hogy távolodjunk az Istentől és magunkra gondoljunk, és úgy érezzük, nekünk kell a nagyobbnak lenni, a másik nem számít, ő nem lényeg.
Az alázatos lelkek így imádkoznak: Uram, engedd, hogy minél kevesebb feltűnéssel mehessek át ezen az életen.
Uram, Krisztus Jézus!
Munkáld bennem a szerénységet, alázatot ma is.
Ámen