Tibor
A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket. Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, és a lábához borulva hódolt előtte. Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: Állj fel, én magam is csak ember vagyok! (ApCsel 10,24-26)
Nagy történelmi és üdvtörténeti egységbe ágyazódik a történet, hiszen Kornéliusz és Péter találkozása az, ahol az őskeresztyénség történetében átszakad a gát, és megnyílik az ajtó a pogányok felé. Azzal a rövid mondattal indul, amit igénk így fogalmaz: „Állj fel, én is csak ember vagyok.” Felvetődhet a kérdés: mennyiben válik ketté a keresztyénségben a következő két fogalom: keresztyénség és emberség. Egy gyülekezetben szolgáló segédlelkésznek köszönték meg a hívek között végzett tevékenységét, és a lelkipásztor szélesen mosolyogva mondta: megköszönöm mind lelkészi, mind az emberi tetteidet. Mintha a kettőt el lehetne választani egymástól, vagy másként fogalmazva: mintha a kettő elválna egymástól. Gyakran hallunk ilyen megkülönböztetést, vajon miért? Szét lehet választani a keresztyént és az embert? Talán egyfajta szellemi harcot is érzünk belőle: a humanizmus és a keresztyénség küzdelmét. Ma nagyon népszerű gondolat az önkéntesség, az önkéntes munka, lépten-nyomon találkozunk vele, erre hív föl bennünket számtalan alapítvány, egyesület, mintha mostanában találták volna föl, mint a spanyolviaszt. De ezt a keresztyénség már régen megvalósította: csak mi szolgálatnak, önzetlenségnek, áldozatnak hívjuk. Azt a fontos fogalmat is elénk hozza: hogyan tekintünk a másikra? Viszont a másik oldala is fontos, sőt veszélyes is lehet: amikor az ember fontosabb lesz, mint maga az ügy, amiben az ember részt vesz. Ez a személyi kultusz akkor is kialakul, ha valaki nem akarja (mennyivel inkább, ha igen), a történelem éppen azt bizonyítja, hogy Péter személye kiemelődik a többi apostol közül, és a Rómában a róla elnevezett katedrálisban a szobra mellett állandó szelfizők, fényképet készítők a bizonyítékai ennek. Pedig Péter itt elemi erővel tiltakozik ez ellen, hogy többnek tartsák, mint egy közönséges embert. Ezért olyan jelentőségteljes ez a gondolat: „Állj fel, én is ember vagyok.” Ha kicsit másképpen hangsúlyoznánk: Állj! Én is (csak) ember vagyok. Valósággal felemeli a másikat, magához emeli. Ez az, amit mi is megtanulhatunk Pétertől: felemelni, magunkhoz közel emelni a másikat.
Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg. S ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg. (József Attila)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm Uram, hogy ember vagyok, hogy embernek teremtettél. Köszönöm Uram, hogy másokat adtál nekem, nem azért hogy nehezítsék az életem, hanem hogy könnyítsék. Köszönöm Uram, hogy vannak olyanok, akik figyelmeztetnek hibáimra. Köszönöm Uram, hogy másokat is felemelhetek Hozzád.
Ámen
