Tibor
Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről… (1Móz 12,1a)
Ha azt a szót halljuk: vándorlás, elvándorlás, mindannyiunknak eszünkbe juthatnak képek, emberi történetek ismerősökről vagy éppen idegen arcokról, mai vándorokról, elvándorlókról. Az elmúlt években híradások állandó témája a bevándorlók és menekültek kérdése, megannyi képsort láthattunk családokról, fiatalokról és idősebbekről, akik télvíz idején, alig felruházkodva, kicsiny csecsemőkkel a karjukon hagyják el hazájukat, hogy idegen földön, nyelvet, semmit és senkit nem ismerve „próbáljanak szerencsét”. Ami ezekre az emberekre van írva, az nem egy reményteli arckifejezés, nem a meggyőződés, hogy most biztosan jó lesz nekünk. Arckifejezésük, megnyilvánulásaik sokkal inkább egy afféle hozzáállást tükröznek, hogy majd csak lesz valahogy. Ennél rosszabb nekünk már úgysem lehet. Amit ott hagytunk, a háború, az maga volt a földi nyomorúság, annál minden csak jobb lehet. Szívszorító elgondolni, hogy mi motiválhatja ezeket az embereket, mi lehet az a megélt mélypont, ahol pénz, tudás, kapcsolatok nélkül, gyalogszerrel nekiindulnak egész családok az ismeretlennek. Ez is egyfajta vándorlás. Próba a kitörésre, menekülés a biztos semmiből a bizonytalanba. Azután az is egyfajta vándorlás, amit magyar honfitársaink, családtagjaink, barátaink választanak tömegével, akik szintén nekiindulnak a nagyvilágnak, hogy idegen földön boldogulást keressenek. Természetesen sokkal jobb körülmények között, az indító gondolat azonban bennük is hasonló: van egy alap csalódottság: ennél, amit itthon tapasztalnak, biztosan csak jobb lehet. Ez is egyfajta vándorlás. Migránsok - ahogy tényként halljuk a fogalmat. Ábrahám jól ismert ószövetségi útjának már a kezdete is egészen másfajta vándorlást rajzol elénk. Más az indítópont, a mozgatórugó, hiszen ő nem egy földi nyomort hagyott a háta mögött, sőt meglehetős jólétben élt, nem minden mindegy alapon indul el. Ő az Isten ígéretére indult útnak. Mivel kezdődik a nagy út az ígéret felé? Az Úr szavával! Az Úr ezt mondta… Az Ő szava nélkül is lehet járni-kelni a világban, fejest ugrani az ismeretlenbe. Az Ő ígéretével, az Ő szavával lelkünkben viszont békességgel lehet indulni az ismeretlen felé is. Vajon az Úr szava az origó? A Tőle kért és kapott szóval indulunk, hogy áldások útján járhassunk?
A világ szerint való élet tragédiája, hogy mindig jobban fogy, szűkebbre szorul, viszont a keresztyén élet mindig bővül és túláradóbb lesz.
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy állandó mozgásban tartod életem, és ezek a naponként megtapasztalt utak mégis állandóságra tanítanak. A Benned való állandóságra. A világ teremtésétől kezdve örök és változtathatatlan szavad mindenhatóságára, ígéreteid megbízhatóságára tanítanak. Segíts ezt az egyszerű képletet naponként tanulnom: Te szólsz hozzám, és én indulni kész szívvel hallom szavadat. Könyörülj a mai vándorlókon, bárhonnan is érkezzenek, akik biztonságot vágyva menekülnek új hazát keresve.
Ámen.
