Tibor

Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen! (1Móz 17:1)

Ez a két mondat Ábrahámnak szólt annak idején. Akkor járunk el helyesen, ha azt keressük az Igében, hogy az mit üzen nekünk, mit vehetünk magunkra belőle. Nos, ezt a két mondatot szó szerint magunkra vonatkoztathatjuk. Isten ma is mindenható. Ugyanaz a hatalmas és erős Úr, aki Ábrahám idejében volt. Ez a változhatatlan Isten bennünket is megkér két dologra: járjunk előtte és legyünk feddhetetlenek.

Járj előttem! Ez a kérés furcsának tűnhet, mert minden Isten előtt zajlik. Nincs semmi, ami a háta mögött történne. Akkor mégis miért ez a kérés részéről? Az ember felelősségét akarja feléleszteni, megerősíteni. Tudjunk róla, hogy életünk az Úr előtt zajlik. Nincs semmi, amit ne látna, amiről ne tudna. Vállalható-e az Úr előtt életünk minden dolga: minden tettünk, szavunk, gondolatunk?

Légy feddhetetlen! Isten gyermeke nem élhet akárhogy. Egyfajta élettel elégedhet meg, és erre kell törekedni, ez pedig az Úrnak tetsző élet. Támadások fognak érni akárhogyan élünk is, de akkor is az Úrra tekintsünk. Ha senki más nem látja is, hogy mit teszünk, Isten akkor is látja. Ennek tudatában tegyünk bármit is. A legbölcsebb, ha komolyan vesszük Igéjét és ennek megfelelően rendezzük be életünket.

Sokkal könnyebb a helyes keresztény életről beszélni, mint az életünkkel megmutatni. (Szikszai György)

Uram, Krisztus Jézus! 

Te mindent tudsz. Jól ismersz engem is, hiszen mindenható és mindenütt jelenvaló vagy. Mégis szeretsz és használni akarsz engem is. Nem másoknak, nem embereknek, nem magamnak, hanem Neked akarok tetszeni életemmel. Kérlek, munkáld ezt bennem Uram naponként.

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode