Tibor
Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. (Kolossé 2,6)
Nem elég csak elfogadnunk Jézus tanításait, Róla beszélnünk, hanem erősen bele gyökerezve minőségi életet kell élnünk. Ennek a gyakorlati következménye, hogy szép rend uralkodik az életünkben és a Krisztusba vetett hitünk szilárd. Erre buzdít Pál, ne adjuk fel a hitünket, nehogy valaki megtévesztő szavakkal félrevezessen. Ennek az életformának hálaadásokban kell gazdagodni. Hogyan valósul ez meg nálunk, miközben körülvesznek az élet gondjai-bajai? Krisztusba kell gyökereznünk, mert csak Tőle várhatunk friss erőt. Ő elveszi a régi életünket és adja az újat. Ekkor már nem nekem kell erőfeszítéseket tennünk, hanem az új nyer teret. Az új teremtés másképp gondolkodik, mint a régi. Ha hittel elfogadjuk, hogy Jézus szenvedett helyettünk és meghalt érettünk, megkapjuk az új életet. Ez a legfontosabb, ekkor már Krisztus munkálkodik bennünk és ez válik életgyakorlattá. Ez az életvitel lesz vonzó mások számára is. Ha ez nem történik meg velünk, akkor haszontalan, kivetni való keresztyének leszünk, akikre csak legyintenek az emberek: ez sem különb nálunk. Az új életvitel nem lehetetlen, Krisztussal együtt kell élnünk, Vele szoros közösségben, nem szájjal csupán, hanem tettekkel is bizonyítsunk, ez válik követendő példává.
A keresztény ember a világ csodája, az Ördög ijedelme. A szíve tele örömmel, a szeme könnyel, a szája fohásszal, a keze jó cselekedettel. (Luther Márton)
Uram, Krisztus Jézus!
Köszönöm, hogy lehet hitem Benned. Az a tény, hogy hiszek, nem állhat önmagában, meg kell jelenjen életem minden területén: a szavaimban, a döntéseimben, a tetteimben egyaránt. Így mutathatom fel, hogy Benned élem az életem. Kérlek, munkálkodj bennem és általam is.
Ámen

