Tibor
„Lássuk nagynak az Urat, és magasztaljuk az Ő nevét”. (Zsoltárok 34:3)
"A dicséret azt jelenti, hogy Istent felnagyítjuk, nagynak látjuk és figyeljük, ahogy munkálkodik."- írja Max Lucado. Természetesen Isten mérete nem változik, viszont a mi látásmódunk igen. Ha közelebb húzódunk Hozzá, Ő nagyobbnak tűnik. De hát nem éppen erre van szükségünk, nincsenek nagy problémáink, nagy aggodalmaink és nagy kérdéseink? Természetesen vannak. Tehát, akkor arra van szükségünk, hogy egy nagy Istent lássunk. A dicséretnek pont ez a szerepe. Hogy lehet az, hogy énekeljük „Szent, szent, szent” és közben a látásmódunk nem tágul, és az arcunk nem ragyog? Egy ragyogó arc mindig annak a jele, hogy valaki Isten jelenlétében volt. Isten azon munkálkodik, hogy megváltoztassa a világ arcát. Megengedjük-e, hogy a miénkkel kezdje? Mi mekkorának látjuk a gondjainkat, és mekkorának Istent? Hitünkről, annak nagyságáról, vagy éppen kicsinységéről árulkodik az, ahogyan látjuk a dolgokat és Urunkat. Ha mindezt végig gondoljuk, akkor ugyan mit mondhat rólunk Jézus: Kicsinyhitű miért kételkedtél? Vagy: Nem találtam ekkora hitet.
A hitetlen ember az áldások özönében is folyton zúgolódik, a hívő lélek pedig a legsúlyosabb csapások alatt is talál okot a hálaadásra.
Mennyei Atyám! A Te nagyságod, erőd, hatalmad, kegyelmed mindennél nagyobb. Érthetetlen, miért szoktam mégis aggódni és idegeskedni. Taníts Reád néznem és akkor a viharok között is látom erős karodat, amely életemet felemeli és Aki tudja, hogy mire van leginkább szükségem.
Ámen
