Tibor
…ne szűnjetek meg hálát adni. (Kolossé 4:2)
Valaki így fogalmazott: „Az ateizmus gyenge pontja: nincs kinek hálát adni.” Nekünk, hívő embereknek viszont van. Tudjuk, kitől száll alá minden jó adomány és tökéletes ajándék. Istentől, a mi hatalmas Urunktól, akinek mindezért hálával tartozunk. A hálát jelentősen gyengíti a szívünkben, ha bármiről azt gondoljuk, hogy jár nekünk. Mennyi mindent természetesnek veszünk, hogy ott van életünkben. Pedig semmi sem természetes, minden ajándék, minden kegyelem. Mink van, amit nem kaptunk? Magyar népünkről sokan tartják azt, hogy panaszkodós nép vagyunk. Persze a panasznak is van helye az Úr előtti könyörgéseinkben, de jó lenne, ha Isten gyermekei sem a panaszuk bőségességéről, hanem a hálaadásuk bőségéről lennének felismerhetőek. Több hála, kevesebb panasz. Vegyük észre az áldásokat és köszönjük meg az Úrnak, keressük a nehézségek között is a jót, mert benne van. A javunkra. Ezért ne szűnjünk meg hálát adni az Úrnak.
Akiknek a szemét az Úr még nem nyitotta meg, az sóhajtozik olyan dolgokért, amelyekért hálát kellene adnia.
Uram, Mennyei Atyám! Hálával áldozom előtted. Sok áldást kapok tőled. Elmondani, megszámlálni sem lehet, de megköszönni igen. Ma szeretnék hálás gyermeked lenni, olyan, aki látja a jót, amit Te adsz, aki látja a rosszban is az áldást, mert abban is benne van. Köszönöm, hogy kereshetlek és a Tiéd lehetek.
Ámen
