Tibor

…de az ÚR akaratát nem kérdezték meg. (Józsué 9:14)

A gibeoniták látták, hogy Izrael népével hatalmas dolgokat cselekszik az Úr. Nagy győzelmeket aratnak Isten segítségével a zsidók. Ezek eltüntetnek minket a föld színéről – gondolták a gibeoniak és cselhez folyamodtak. Távoli népcsoportnak adták ki magukat és igyekeztek szövetségre lépni a Józsué vezette zsidókkal, és sikerült is nekik. A tárgyalásokat követő, a szövetségkötést megelőző mozzanatot fogalmazza meg a mai Igénk. De az Úr akaratát nem kérdezték meg. Fájdalmasan tényszerű ez a mondat. Létezik, hogy Isten népe nem kérdezi meg az Urat? Létezik, hogy Isten gyermekeit nem érdekli az Úr véleménye? Sajnos igen, ez nemcsak egykor és ott történt meg a honfoglaló választott néppel, hanem bizony megtörténik velünk is. Mert azt gondoljuk olykor, hogy elég bölcsek vagyunk annak megítélésére, hogy mi a jó nekünk. Előfordul, hogy bekapjuk a horgot: az ördög csaliját elnyeljük és kész a baj. Egy rossz döntés akár hosszú távon is kihatással lehet az életünkre. Jártunk már mindnyájan úgy, hogy nem kérdeztük meg az Urat, mert biztosak voltunk a dolgunkban és aztán nagyot koppantunk. Ezért figyelmeztet az Ige bennünket: kérdezük meg az Urat fontos döntéseink előtt. Ne legyünk elhamarkodottak, mert kárát láthatjuk.

Nincs veszedelmesebb dolog, mint Bibliát olvasni anélkül, hogy engedelmeskedjünk neki.

Uram, Krisztus Jézus! 

Olykor azt hiszem, hogy mennek a dolgok nélküled is, vagy éppen azt gondolom, hogy tudom, mi a jó megoldás. Bocsásd meg elhamarkodott, kapkodással teljes, vagy éppen gőgömről árulkodó döntéseimet. Szeretném, ha lábam előtt Igéd lenne a mécses, ösvényem világossága. Ha így van, így lesz, akkor döntéseimből soha ki nem hagylak és Neked tetsző módon fogok élni, gondolkodni és cselekedni is. 

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode