Tibor
Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! (Zsolt 103,2)
Dávid, a zsoltár írója arra hívja fel a figyelmünket, hogy legyen Isten iránti hála és dicséret bennünk. Azért fontos az egyes szám, mert a közösségben sokszor meg tud bújni, háttérben tud maradni az egyes ember. Dávid viszont hangsúlyozza, hogy nekünk elsősorban egyénileg kell dicsérni az Urat, és hálát adni neki. Kiért és miért adhatunk hálát? Életünk Uráért, Aki Teremtőnk és megtartónk, Aki minden jó forrása. Megváltó Krisztus Jézusért, Aki által újra kapcsolatunk lehet Istennel, mert értünk is meghalt a Golgotán, hogy bűneinket elvegye, és új élettel ajándékozzon meg. A Szentlélekért, Aki mindezt megérteti velünk, és megnyitja szánkat a hálaadásra. Hálát adhatunk az új napért, a betevő falatért, a ruházatért, az otthonért, a szeretteinkért. Hálát adhatunk a gyülekezetünkért, a közösségért, amelybe tartozunk, akik ismernek, körülvesznek szeretetükkel, és erősítenek, bátorítanak. „Áldjad, lelkem, az Urat!” – szólít fel minket Dávid. Áldjuk Őt a templomban, a gyülekezetben és áldjuk Őt otthonunkban, családunkban nap, mint nap.
A hálának és odaadásnak tüzében elég belőlünk régi énünk hiúsága és restsége. (Victor János)
Mennyei Atyám! Milyen sokszor természetesnek veszem áldásaidat. Pedig azok nem járnak nekem, hanem Te adod szeretetedből, kegyelmedből. Áldalak érte. Ma is, máskor is ezen leszek.
Ámen