Tibor
Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet. (Jn 10:14)
Egy történet egy idős lelkészről, aki haldoklott. Egy fiatalember, aki szintén lelkész volt, meglátogatta őt és felajánlotta neki, hogy felolvas a Szentírásból. "Van olyan kedvenc szakaszod, amit szeretnéd, hogy felolvassak, testvérem?" - kérdezte. "Igen," – válaszolta az idős férfi - "Kérlek, olvasd fel nekem a Krónikák első könyvének első fejezetét." A fiatalember figyelmesen hangsúlyozva felolvasta a családfákról szóló fejezetet. Kemény munka volt felolvasni az 54 versben szereplő mintegy 250 szokatlan nevet. Az idős lelkész figyelemmel hallgatott végig minden egyes nevet. Amikor a fiatalember befejezte, ő buzgó áment mondott. "Köszönöm fiam; ez olyan vigasztaló volt." A fiatalember őszintén zavarba jött. "Kérlek, mondd meg nekem, mi van ebben a fejezetben, ami olyan vigasztaló?" "Csak a gondolat, hogy Isten mindannyiukat névről ismerte."
Bennünket is ismer az Úr. Nemcsak a neveinket, hanem mindent, ami bennünk vagy velünk történik. Ez egyszerre felelősség és öröm.
A keresztény testvériség nem eszménykép, amelyet meg kell valósítanunk, hanem valóság, amely Istentől Krisztusban adatott, s melyben nekünk is részünk lehet. (Bonhoeffer)
Köszönöm Uram, hogy Te tökéletesen ismersz engem is. Úgy, ahogyan senki más, mégis szeretsz és gondod van rám. Köszönöm, és áldalak érte.
Ámen
