Tibor
Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! (Máté 27:42)
A Szentírás tanúsága szerint ezeket a szavakat a főpapok, az írástudók és a vének mondták a kereszten szenvedő Jézusról. Nem is gondolták, de a nagypénteki események lényegét fogalmazták meg. Jézus ugyanis másokat, bennünket megmenteni jött. Nem az volt a célja, hogy önmagát megmentse. Megtehette volna? Igen. Kérhetett volna tizenkét sereg angyalt maga mellé, de nem tette. Ő az emberiséget megmenteni jött. Csodát tehetett volna azzal, hogy leszáll a keresztről, de akkor mi történik? Elmarad a megváltás. Pár ember hitt volna benne azok közül, akik láthatták volna ezt a csodát, de nem lenne hitünk ma nekünk benne, mint Megváltóban. Csak hálát adhatunk Jézusnak azért, hogy a nagy célt mindig szem előtt tartva élt, és halt meg. Tényleg értünk jött, minket megmenteni. Hisszük-e ezt, hogy értünk, miattunk, helyettünk történtek Vele a nagypénteki események? Legyünk hálásak és dicsőítsük Őt mindezért. Nem kell a kárhozatban maradnunk, mert aki hisz a Fiúban, általment a halálból az életre.
“Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az őegyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Uram, az én tetteim versenyre keltek a tékozló fiúéval, és mint ő tette, most én is lábadhoz borulok, kérem bocsánatodat, ne vess meg engem Uram. Tégy méltóvá engem a Veled való járásra, irgalmasságodban ajándékozz meg újra engem a Tőled kapott fehér ruhámmal.
Ámen
