Tibor

„Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak… Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek.” (Gal 5,13.16)

Jézus azért tudott sokakat gyógyítani, némelyeket még a halálból is feltámasztani, mert Ő nemcsak a vallásos élet hamis „muszáj-törvényét”, hanem még a természet törvényét, a természet „kell”-jét is át tudta lépni, ha úgy kívánta a szeretet törvénye. Ezért tudta minden emberi logika, törvény és gondolkodás ellenére mindannyiunkért vállalni a keresztet, ezért tudta mindannyiunk bűnét magára venni és helyettünk a bűn büntetését, a halált is elszenvedni. Azért, mert az értünk való szeretet volt minden cselekedetének meghatározója és mozgatórugója. Hogyan válunk valóban Krisztus-követővé? Úgy, hogy a jóra, a szeretet cselekedeteire vagyunk szabadok. Azért keresztelünk és konfirmálunk, a hit dolgaira azért tanítunk, mert az jó a gyermekeinknek. Azért járunk templomba és azért veszünk részt a gyülekezet életében, mert az jó azoknak, akiket jelenlétünkkel és szolgálatunkkal hitükben erősítünk. Azért hallgatunk igét, és azért járulunk az úrvacsorai asztalhoz, mert az a legjobb nekünk. Nekünk jó, akiknek máskülönben a törvények gúzsba kötik a gondolatait, a „kell”-ek és „muszáj”-ok korlátozzák a cselekedeteit. Nekünk jó, ha mindezektől megszabadulunk, és mindenkinek jó, ha életünk kézzel fogható hitvallássá, életigenlővé válik.

"Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.”

Uram, Krisztus Jézus! Taníts bennünket, bűnös embereket istenfélelemre, hogy Téged szemlélvén megnyissuk a szabadságra a szívüket és a lelküket. Elfogadjuk a nekünk hozott ingyen kegyelmet,  hogy teljes szabadságban felkínált életet élhessünk.

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode