Tibor
Hogy együtt felbuzduljunk ti nálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által. (Róma 1,12)
„Egyszer egy ember Erdélyországban járván különös esetet látott: egy öreg székely ment lovas szekérrel az úton, s közben nagy eső kerekedett. A sárban megcsúszott a ló, vele a szekér is, és beborult az árokba. Emberünk se volt rest, tudta, mi az illem, oda is ugrott, hogy segítsen az öreg székelynek s lovának kihúzni a szekeret az árokból. De a székely ember azt mondta: hadd csak fiam, mindjárt kint lesz ez a szekér. S kezdte biztatni a lovat: Húzzad, Szellő! A ló nem mozdult. No, húzzad, Csillag! A ló egy lépést se tett. Az öreg székely folytatta: Gyerünk, Hajnal! Semmi. Húzzad, Ráró! - mondta az öreg, s erre a ló hirtelen egyetlen ugrással már kinn is volt az árokból szekerestül! Emberünk igen elcsodálkozott, s kérdezte a székely embert: Hogyhogy háromszor is eltévesztette a lova nevét? Mire az suttogva válaszolt: Tudja, Ráró vak, ezért ha azt hiszi, egyedül kell húznia, meg se próbálja!”
Már annak a tudata is, hogy vannak mellettünk, hatalmas erőt tud adni. Ha érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, bátrabbak, és erősebbek vagyunk. Sok dolog lehetségessé válik, ami egyedül nem menne; vagy amit egyedül meg se próbálnánk. Ezért fontos a közösség, társak, barátok közössége, azoknak a személye, akikkel egy „csapat”-ba tartozunk. Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy együtt többre legyünk képesek, mint egyedül, hogy segíteni tudjuk egymást, és ezáltal is gyakorolni a szeretetet egymás felé, de ehhez mindenkire szükség van, mindenki egyaránt fontos, mert mindenki „egyedi tervezés”, teljesen egyedi tulajdonságokkal és képességekkel. Mi is fontosak vagyunk, nekünk is feladatunk van a családban, a gyülekezetedben, mert senkinek sem megy egyedül. Ne gondoljuk, hogy mi csak egy kis porszemek vagyunk ezen a nagy világon. Isten nem törődne annyit velünk, ha nem lennénk fontosak Neki. Ő feladatokat bíz ránk, és ott akar látni bennünket az Ő gyermekei között.
A kereszténység ízét maguk a keresztények adják meg azáltal, ahogy élik azt. (Ecsedi Aladár)
Úr Jézus! Reád nézve a Mennyei Atyánk így bátorít bennünket: Veled vagyok, és el sem maradok mellőled. Köszönöm a hittestvéreket, azzal a sok-sok különböző lelki, szellemi és testi ajándékkal és mindenekfelett az egy lélekkel való megtöltéssel. Jó a közösségben a barátainkkal, akiket mellénk rendeltél társul örömben, bánatban, és próbákban. Mindenek fölé adtad az imádság lehetőségét, Szentlelked jelenlétét. Légy érte áldott, hadd dicsőítsünk ma is, és mindörökké.
Ámen
