Tibor
„Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)
Feltehetjük a csöppet sem költői kérdésnek szánt dilemmát: vajon befogadó-e az egyházunk, vagy pedig inkább a zártság jellemző rá. Mindkettőre tudunk pozitív és negatív példákat említeni. Az elsőhöz főleg negatív dolgok jutnak eszünkbe: hol, kiket nem sikerült mégsem befogadni a gyülekezet közösségébe. A másodikat sokan éppen erénynek vagy erősségnek tartják: milyen jó hogy ennyire zárt világban, burokban él az egyház: kevésbé tör be a világ, a világiasság a gyülekezetekbe. Az egyház jövője múlik ezen a kérdésen. Annak a valósága, hogy vajon elhisszük-e magunkról, hogy erősek vagyunk, az erőnk pedig nem magunkban, hanem Krisztusban van. Ezért nem félni kell az újtól, az idegentől, a változástól, hanem inkább nyitottan fogadni. Ebben persze van kockázat is, hiszen ha valami ismeretlent engedünk be az otthonunkba, a gyülekezetbe, a szívünkbe, akkor annak van veszélye is. Pál hasonló dologról ír a rómaiaknak, akik ugyanezekkel a dilemmákkal néznek szembe. Mi legyen azokkal, akik csatlakozni akarnak a gyülekezethez, akár van hitéletük, akár nincs. Különösen sok veszély jelentettek, akik korábban pogány kultuszokban éltek: mi minden marad meg azokból? Nem lazítja-e fel a gyülekezetet, ha sok idegen lesz? Nem őröli fel a tradíciót az új? Pál egy utat lát: fogadjátok be egymást. Először a szívünkben dőlnek el a dolgok: ha valakit közel engedünk magunkhoz akár fizikailag is, akkor tudunk viszonyba kerülni vele. A gyülekezet erőseinek el kell hordozni a hitben gyengébbeket. Ebben Pál Jézus példáját adja elénk: Jézus sok olyat is befogadott a maga köreibe, közel engedett magához, akiknek a társadalmi konvenciók ismeretében távol kellett volna maradni. De áttörte ezeket a gátakat, ahogy már születésével is áttörte az Atya az ég felhőit, az ég és föld határait. Amikor a keresztelünk, akkor befogadunk egy gyermeket az Isten közösségébe, az egyházba, a gyülekezetbe. Pedig még nem tett semmit, maximum azt, hogy a világra jött, eszik, alszik és néha rámosolyog a rokonságra. Mi is azért fogadhatjuk be egymást, mert Ő befogadott minket.
A mindennapi életben sokszor egyáltalán nem vesszük észre, hogy valójában sokkal többet kapunk, mint amennyit adunk, s hogy életünk csak a hálaadástól válhat igazán gazdaggá. (Dietrich Bonhoeffer)
Úr Jézus Krisztus. Köszönöm, hogy engem is befogadtál. Köszönöm, hogy az életed része lehetek. Köszönöm, hogy nem vagy idegen számomra, és hogy én sem vagyok idegen számodra. Köszönöm, hogy Ie tanítasz arra, hogyan lehetek én is nyitott és befogadó, hogyan fejezhetem ki az én életemmel azt a nagy áttörést, mely során áttörted a menny falát, és közénk jöttél, hogy tovább bontsd a falakat köztünk.
Ámen
