Tibor
„Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket…” (Efezus 6:4)
A serdülő gyermekek neveléséhez minden cseppnyi bölcsességre és kegyelemre szükség van. Tanítani, vezetni tudni őket, ők pedig a függetlenségre törekszenek – ez olyan huzakodás, ami mindenkire frusztrálóan hat. A kimenetel nagyban azon múlik, hogy a három klasszikus nevelési elv közül melyiket követjük. Minden szülő a legjobbat akarja gyermekének, vannak azonban olyan módszerek, melyek jól működnek, és vannak olyanok is, melyek nem.
1. A tekintélyelvű nevelés. „Én hozom a szabályokat, te pedig betartod őket! Ne kérdőjelezz meg, engedelmeskedj! Engedelmesség, tekintélytisztelet, hagyományos értékek és kemény munka! Csak egy vélemény van: az enyém. Minden más vélemény lázadásnak számít!” A tekintélyelv képviselői nem viselik el a tekintélyvesztést, nem kérnek bocsánatot, és nem ismerik el, ha hibáztak. Mindig a hibákat keresik, ítélkezők, megszégyenítők, a másikat lekicsinylik. Magasak az elvárásaik, ugyanakkor kipellengérezik gyermekeik legrosszabb tulajdonságait. Szigorúságukkal kiprovokálják a konfrontációt, aztán keményen, sőt indokolatlanul súlyosan büntetik. Gyakran a Szentírást idézik, hogy álláspontjukat támogassák. Melyek az előnyei ennek a nevelési módnak? A szabályok világosak, a parancsnok-alárendelt viszony egyértelmű, így lerövidül a gyermek reakcióideje. Ez hatékony az egészen fiatal és bizonytalan gyermekeknél, és hasznos lehet krízisek idején. A hátrányok: gátolja a gyermek egészséges függetlenedési folyamatát; késlelteti az érett kommunikációt; erősíti a függő helyzetet és az alkalmatlanság érzetét. Elbátortalanít, így nem alakul ki egészséges döntéshozó- és kezdeményezőkészség a gyermekben. Megnöveli az esélyét, hogy a gyermek társaságban szorongani fog vagy depressziós lesz; fokozza annak valószínűségét, hogy a gyermek iskolai erőszak vagy megfélemlítés áldozatává válik, stb. Lehet, hogy a tekintélyelvű nevelés katonai fegyelmet tart, de ritkán nevel fel boldog, egészséges, kreatív gyermekeket.
(Folyt. köv.)
