Tibor

 „…Mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4,18)

Mi emberek vizuális lények vagyunk, sokat adunk a látszatra, a látható dolgokra, a megjelenésre. Sokszor fogalmazunk meg ítéletet csupán egy öltözet, egy megjelenés alapján, és sokszor hisszük azt, hogy valami tetszetős öltözettel elpalástolhatunk lelki, jellembeli hiányosságainkat. Az ige azonban bölcsességre, bölcs látásra int bennünket, annak alapján, hogy Istenünk is, aki a szívek vizsgálója, nem azt nézi, ami a szem előtt, hanem ami belül van. „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan” – hangzik a Kisherceg híres mondata, Saint Exupery-től. Ahogyan egy kisgyermeknél, aki még nem tudja egyértelműen kifejezni, jelezni, ha valami nincsen rendben, ha valami esetleg fáj, a szülőnek a felelőssége, hogy a látható jelekből következtetni tudjon a láthatatlanul meghúzódó okokra. Bölcsesség, értő figyelem, féltő szeretet kell hozzá, hogy ezeket az összefüggéseket észrevegyük. A test látása csak jeleket, tüneteket lát, de a féltő szeretet nem elégszik meg ennyivel, tudja, meg kell keresni a mélyben húzódó okokat is. Hiszen a belül, rejtve induló okok előbb-utóbb látható, érezhető, megtapasztalható formát öltenek. Igaz ez azokra a bizonyos belső, örökkévaló, lelki értékekre is, előbb-utóbb azok is valamilyen formában megnyilvánulnak, a szem számára is észrevehető formát öltenek. Amennyiben a hitnek örökkévaló kincsét magunkénak valljuk, és vállaljuk a keresztyén – azaz krisztuskövető – nevet, azzal vállaljuk azt is, hogy bizonyos árulkodó jelekkel gondolkodásra késztetjük környezetünket. Észrevette-e már rajtunk valaki is, hogy „hatalomátvétel” zajlott lelkünk mélyén, hogy Krisztus vette át az irányítást érzéseink, mondataink felett…?

Uram, segíts, hogy az emberek felé türelemmel és bölcsességgel tudjak lenni, ne elégedjek meg a felszínes látszattal. A könnyek mögött ugyanúgy keressem az okot, mint a harsány, gúnyos nevetés mögött, hogy mindenkor felismerjem a segítségre szoruló gyermekedet éppen úgy, mint a látszat-érdek embereket. 

Ámen.

Készíts ingyenes honlapot Webnode