Tibor
Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. (Máté 25:14)
Korábban több konferencia is volt egyházunkban. Hallhattuk: a szeretetszolgálatunk készül a következő programokra. Érdekes volt arra gondolni, hogy általában a gyülekezetek majd kis idővel előtte találkoznak a programokra való felhívással, (pl. szeretethíd, stb. ) azonban a háttérben már most rengeteg tervezés, egyeztetés, és csapatmunka van jelen, hogy minden megfelelően elő legyen készítve. Ebből a programokban részt vevők már csak azt érzékelik, amikor az meghirdetésre kerül, és kapnak egy kis időt az arra való felkészülésre. Aki számol rá, akár beépítheti a gyülekezeti életébe, azzal nem fog az megtörténni, mint szemben másokkal, hogy lemaradnak a dologról. Viszont, mindez, csak a kirakat. Ha úgy tetszik, adventi kirakat. Látványosságok, ami mögött mélység, tartalmasság ritkán lapul. Az év egyetlen időszakára korlátozódik (na, ezt jól megmutattuk...), de mi van lelkünk adventjével az év többi részén? Kaphattunk azonban ilyen visszajelzést is: hát nektek ilyenre is van időtök, nem csak év végén? Ez a kérdés egészen egyszerűen a másik készületlenségéről árulkodott. Nem számoltak, hát le is maradtak. Valami hasonló dolog történik az igazi adventben is, Isten és ember kapcsolatában. Isten a háttérben készült sokáig, hogy az emberiségnek ajándékozza Jézust, a Szabadítót. Az ember része nem egyéb, mint készítse a szívét (nem csak egy hónapon át, az év egy adott időszakában), hogy találkozzon élete ezzel az eseménnyel. Nehogy elmenjen mellette, nehogy szem elől tévessze. Ehhez a találkozáshoz állandó készültség, ráhangolódás kell. Össze kell hangolni Isten akaratát és az emberi felelősséget, hogy megragadhassuk ajándékát. Mi történik akkor, ha nem történik ez meg? Egészen egyszerűen kimaradunk Isten tervéből.
Az újjászületésnél nem a régi ház tatarozásáról, hanem annak lebontásáról van szó. Nem a szív renoválását, hanem egy új szív és egy megújhodott lélek elnyerését jelenti. (Spurgeon)
Uram! Köszönöm velem való csodálatos terveidet. Hálás a szívem azért, mert gondolsz rám és cselekszel értem. Munkálkodj bennem és általam is.
Ámen