Tibor
Jézus mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarhatnék, mint hogy lángra lobbanjon…” (Lk 12, 49)
Milyen hatással vannak a világra a megszokottaktól eltérő, az adott helyzetekbe bele nem törődő, és ha kell az igazságért életüket is odaadó „nyughatatlan emberek”? Első megállapítás, hogy félnek tőlünk. Olyanok ezek az emberek, mint az atomok világában a központi magtól elszakadt elektronok: ide-oda cikáznak, ütődnek, fájdalmat okozva maguknak és néha másoknak is, meglepetéseket tartogatnak, új helyzeteket állítanak elő, forrongásba hozzák a körülöttük lévő világot és magukat is. Amikor az öregedő Marxot az élet értelméről faggatták, így válaszolt: „Az élet értelme a harc.” Második megállapítás, hogy mégis csak a nyugtalan emberek viszik előre a világot, a történelmet és a tudományt. Gondolkodásra késztetnek, többet kérnek, mint amit adni akarunk, és mivel megzavarják az emberek nyárspolgári kényelmét és sokszor bűnös nemtörődöm viselkedését, ezek az emberek azok, „akiknek meg kell halniuk”. A keresztyénnek, a Krisztus Jézus követőnek – tehát nekem is – áldozatos lélekkel vállalnom kell azt a feladatot, hogy jobbá tegyem ezt a világot. Nem ülhetek ölbe tett kézzel, amikor látom mennyi munka vár rám egyházon belül, de még inkább a világban. Nem ülhetek ölbe tett kézzel, amikor sokan várnak segítséget. Elsősorban önmagammal soha nem lehetek elégedett, mert már a régi latinok is megállapították: „Non progredi, regredi est.” azaz: „Előre nem menni, annyi, mint visszahanyatlani”.
Minden imádságnak, minden áhítatnak, minden örömnek jó szóvá, jó tetté kell változnia. (Ravasz László)
Köszönöm Uram azt a szent nyugtalanságot, melyet nekem adtál a szívembe!
Ámen
