Tibor
„...mindenért hálát adjatok.” (1Thesszalonika 5,18)
Nézd az élet szép oldalát! – halljuk sokszor. Most ez az Ige is valami hasonlót hangsúlyoz: mindenért tudj hálát adni. Ha azonban mi csak a rossz dolgokkal vagyunk elfoglalva, akkor egészen bizonyosan így állunk meg Isten előtt: ne haragudj Uram, de most igazán nehezemre esik, hogy megtaláljam életemben azt, amiért örülhetek, és ami hálára indítson. Egészen bizonyos, hogy sokunknak meg kell tanulnunk hálát adni. Ez nem jelenti azt, mintha a hálaadás hiánycikk lenne életünkben, de legtöbb esetben csak akkor következik be, ha valami eget rengető csoda, vagy nagy dolog történik velünk. Ha a napjaink úgymond eseménytelenek, ha semmi sem változik, ha egyre csak arra a következtetésre jutunk, hogy ennél már csak nehezebb évek jönnek, akkor könnyen vakvágányra jutunk. Ha továbbra is csak ez a gondolkozás fog jellemezni bennünket, ha nem akarunk ebből kilépni, akkor valószínű, hogy ma nem sokat tudunk kezdeni ezzel az Igével. Sőt még az is meglehet, hogy egyenesen felháborodunk ezen Ige hallatán. Ha megtanulunk hálát adni, annak az lesz a következménye, hogy hitben járva megpróbáljuk meglátni Isten velünk való jó tervét.
A hit félelem nélküli életre vezet: többé nem kell félnünk sem a jövőtől, sem a másik embertől. A hitből fakadó bizalom nem naivitás. Tudatában van a rossznak, mely jelen van az emberiségben, ahogy a mi szívünkben is. De a hit nem felejti el, hogy Krisztus azért jött el, hogy mindannyiunkat megmentsen. (Alois testvér)
Uram! Mennyi áldásodat veszem el, köszönöm Neked! Tudom, mindenem Tőled van: az életem, a szeretteim, a munkám, a percek, melyek tovatűnnek, és amelyeket megélhetek… Minden a Tied, én is. Köszönöm hálás szívvel!
Ámen
