Tibor

Örök rendelkezés ez. (3Móz 24:9)

Fel kell ismernünk, hogy Isten a folyamatosságot ajánlja népének és elvárja tőlünk is. „Szüntelen imádkozzatok!” – tanítja a Biblia a könyörgéseinkre nézve ugyanezt. De az Igében való növekedésünk is a folyamatosság jegyében fogan. Ezért van bibliaolvasó kalauzunk (Kálvin: lectio continua). Valójában ezek a gondolatok mutatják, hogy a hűség tartja fenn a világot, amely hűséget Isten oltotta bele a szívünkbe. Beszédes példa lehet számunkra egy olyan ismerős, aki nagyon jó képességekkel rendelkezett és mindig megelégedett azzal, hogy az órán ülve gyorsan felfogta a dolgokat. Ilyen iskolatárs mindegyikőnk életében lehetett. Volt, amire elég volt ez, de volt, aminek neki kellett volna ülni és megtanulni, bevésni a tanultakat. Ezzel szemben lehetett egy olyan ismerősünk is, aki közepes tanuló lévén rákényszerült, hogy naponta sokat tanuljon. Később ő egyetemen, egész sokra eljutott tanulmányai terén, míg előző ismerősünk semmire sem vitte, csak vegetál, mert elmulasztotta a folyamatos, alapos tanulást. Az Úr dolgaiban való gyarapodáshoz is ez a kitartás szükséges. Isten nem kér tőlünk egyebet, mint hűséget. Hűséget az Ő követésében, az imádkozásban, a Biblia olvasásában, a szolgálatban. Mindezt azzal a hittel cselekedve, hogy a többit Ő el tudja végezni bennünk és általunk. (A hit és a hűség ezért is ugyanez a szó a Biblia eredeti görög nyelvén: πιστις pisztisz -, ami szintén elgondolkodtató!) Így lehet Istené a dicsőség, nem a mienk. Az ember dicsőségkeresése látszik megmutatkozni ebben is: van, hogy nem folyamatosan olvassa valaki a Szentírást, hanem azt mondja, én már egyszer az egész Bibliát elolvastam. Ez inkább a teljesítményről beszél. Ugyanígy a szolgálatokban is, vannak akik jobban szeretik az egyszeri, nagy erőbedobással járó szolgálatot.  A folyamatos, hűséges jelenlétet, amely sokkal többet tehet a gyülekezetért, ha valaki csak a legapróbb dolgot vállalja is fel, már megmosolyogják. (A nagy, látványos "szolgálatok" ráadásul szinte kivétel nélkül önérdektől vezéreltek.) Isten viszont nekünk, folyamatosságot szerető embereknek ugyanezt a hűséges viszonyulást ajánlja. 

 Ha stresszes vagy, ez azt mutatja, nem bízol eléggé Istenben.

Uram, sokszor engedem, hogy a felindultság uralja az életemet. Nekifeszülök, hogy elérjem céljaimat saját erőmből, és elfelejtek a Te erődre hagyatkozni. Segíts bíznom Benned sokkal jobban, hogy el tudjak lazulni a Te szeretetedben. Köszönök minden áldást, amivel az utamon vezetsz. Jézus nevében, 

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode