Tibor
Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. (1Kor 3,11)
Az építkezés a jó alapvetés után sem közömbös. Ha tartós és tartalmas életet szeretnénk élni, akkor minden dolgonkat Jézus Krisztushoz mérjünk: „aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8) Kérdezzük meg magunkban, mielőtt döntünk, vajon Krisztus mit szól hozzá? Nem az a fő kérdés, mit szólnak hozzá az emberek. Nem az a fő kérdés, mit jeleznek a gazdasági mutatók. Nem az a fő kérdés mit enged meg, vagy mit kíván meg a közerkölcs. (Ez utóbbi korról-korra más, manapság mintha visszakanyarodnánk negyven évvel korábbra...) Ha tartós házat szeretnénk a Szentléleknek építeni, akkor az alaphoz, Jézus Krisztushoz mérjük a cselekedeteinket, szavainkat. Láthatjuk, hogyan omlanak össze életek, amelyek úgy építkeztek, hogy csak a jelen gazdasági mutatóit vették figyelembe. Életek, amelyek csak az éppen uralkodó közerkölcsre építettek. Fiatalok élték az életüket, közben szüleik elmagányosodtak. A termelés növekedett, közben megöltük a teremtett világot. Emelkedett az életszínvonal, közben elveszítettük az emberi kapcsolatokat. Több kenyér került az asztalra, az pláne nem számított, hogy milyen eszközökkel, csak meglegyen mindene a gyermekünknek. Lélekben engedjük le a függőónt, gondoljuk végig napunkat, hogy minden cselekedetünk az alapra épüljön, a bűneinkért maghalt Jézus Krisztusra. A reformáció kora előtti évszázadokban a Szentírás tanítása helyett inkább a hagyományok kerültek túlsúlyba, tehát az, amit az ember csinált, az ember mondott, az ember épített valamiféle Bábel-toronyként, ami beárnyékolta, elfedte Isten igéjének a tiszta voltát és Istennek kegyelemből való idvezítését. Ne kövessük ez újra és újra el.
Uram! Köszönöm, hogy jó alapra, Jézusra építhetem életemet, és segíts abban is, hogy amit ráépítek, az is Neked tetsző legyen.
Ámen
