Tibor
Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrákéba mentünk, másnap meg Neápoliszba, onnan pedig Filippibe, amely Macedónia vidékének első városa, római település volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk. Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz. Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatírából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. Amikor pedig házanépével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: „Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a házamban!” És kérlelt bennünket. (ApCsel 16:11-15)
Bármerre is járt, Pál apostol az Igét hirdette. Missziói útjai során néhány napot ebben a városban töltöttek, de csak szombaton mentek ki arra a helyre, ahol a zsidók imádkozni szoktak (mivel a szombat volt akkor az erre kijelölt nap). Pál megvárta, míg eljön az ideje, hogy kiálljon eléjük. Bármilyen okból is kelljen várnunk, mielőtt saját szolgálatunkat elkezdhetnénk, érdemes türelmesnek lenni. Lehet ez az időszak a felkészülés, a szolgálatra és Istenre való lelki ráhangolódás ideje, ha Istennel töltjük azt (imádsággal, az Igén való elmélkedéssel). A keresztények olyan arcokat tudnak vágni, mintha éppen akkor nyeltek volna le egy liter ecetet. Pedig róluk van megírva, hogy az Úr az Ő gyönyörűségének folyóvízéből akarja itatni őket.
A hálának és odaadásnak tűzében elég belőlünk régi énünk hiúsága és restsége. (Victor János)
Uram! Szeretnék türelmesnek bizonyulni a rám bízott szolgálatban. Adj ahhoz erőt, hogy ne a kapkodás, a hirtelenkedés jellemezzen.
Ámen
