Tibor
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12:9)
Ha gyógyulást kapunk betegségeinkből, legyünk hálásak az Úrnak érte. Ha nem kapunk gyógyulást, akkor pedig a kegyelemért legyünk hálásak, amely megtart a szenvedés idején is. Mert Isten a szenvedéseinkkel együtt is használni akar bennünket. Ezt kell felfedeznie a szenvedőnek. Pál apostol belefásulhatott volna a szenvedésbe és mondhatta volna, hogy Uram, ha nem gyógyítasz meg, akkor én nem megyek sehová, egy ilyen nyomorult ember minek és hová mehetne a Jézusról szóló örömhírrel? De nem mondta, mert a saját nyomorúságánál nagyobbra tartotta és többe nézte az Úr kegyelmét, melyben részesült. A szenvedés könnyen megkeseredetté teheti az embert. Ennek az az oka, hogy erősebben fókuszálunk önmagunkra, mint Istenre. Nagyobbnak látjuk a saját gyengeségünket, mint Isten erejét és kegyelmét. Ilyenkor át kell helyezni a hitbeli fókuszt önmagunkról az Úrra. Próbáljuk meg az Úr felől nézni életünket, rögtön másképpen fogunk látni bizonyos dolgokat.
Nem kell attól tartani, hogy valakinek túl sok kegyelemben lehet része. A kegyelem túltengése kizárt dolog. (Spurgeon)
Uram! A hitbeli látásomat erősítsd meg, hogy ne lássam nagyobbnak az engem ért nyomorúságokat, mint a Te erőd és hatalmad.
Ámen
