Tibor
Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! (1Móz 12:1)
Előfordul, hogy az embernek van egy megszokott, talán még kényelmesnek is nevezhető, de mindenképpen bejáratott élete. Vagyis éli az életét jó ideje viszonylag kiszámíthatóan, emberileg tervezhetően. Erre Isten azt mondja: Mást akarok veled, máshol akarlak látni, máshol akarlak használni. Menj! Megmutatom, hogy hová, te csak indulj, bízz bennem! Akinek semmi köze Istenhez, az vagy kényelemszeretetből nem indul el az ismeretlen felé, vagy ha elindul, akkor kalandvágy, a jobb boldogulás reménye vezérli. A hívő ember nem azért indul, ha otthagyja a biztosat a bizonytalanért. Isten gyermeke akkor és azért indul, mert az Úr küldi, és Neki engedelmeskedve veszi a sátorfáját. Az ilyen hitbeli döntés soha nem könnyű, de mindig áldás van rajta. Nem tudhatjuk, hogy Isten akar-e új feladattal megbízni, új helyen látni, ahol még nem látjuk, mi vár ránk, de ha Isten küld valahová, akkor indulnunk kell! Ha nem az Úr küld, ne menjünk sehová. Maradjunk és tegyük a dolgunkat. Legyünk engedelmes gyermekei az Úrnak, mint amilyen például Ábrahám volt. Ne a saját céljainknak akarjunk megfelelni, hanem Isten velünk kapcsolatos céljait igyekezzünk betölteni maradéktalanul. Krisztus parancsoló Úr. Aki azt mondja: ismerem Őt – annak engedelmeskednie kell Neki. Őt nem lehet másképpen ismerni, csak hódoló engedelmességgel, parancsainak elfogadásával és az életben való betöltésével.
Uram! Ahol látni akarsz, én ott akarok lenni. Akik közé küldesz, ott akarlak szolgálni. Ez jelenthet maradást, de indulást is. Te mutass utat, légy vezérem és adj engedelmes szívet, hogy elfogadjam velem kapcsolatos akaratodat mindvégig utamon.
Ámen
