Tibor
Bizony miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között... (Rm 2,24)
Izrael népének történetében többször olvashatjuk a Bibliából, hogy „gyalázatossá tettetek a népek között, amerre csak jártatok.” (Ezékiel 36,22). Bizony sokszor Isten népe az akadálya annak, hogy a kívülállók, akik sóvárogva várják az Isten népének a megjelenését, nem jutnak hitre. A világ fiai tudják, hogy milyenek legyenek az Isten gyermekei. Ezért jön az a megalázó kritika, hogy neked ezt nem lenne szabad csinálnod, vagy az a gyakran elhangzó megjegyzés: ebből én nem kérek, vagyis én ilyen hívő nem szeretnék lenni. Ha így viselkedünk a világ szemében, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy nincsenek körülöttünk megtérések, vagy az, hogy kiürülnek a templomok! Vágyunk mindannyian a megújulásra, az egyházunk jövő képéről beszélünk, kinek milyen feladata legyen, stratégiákat állítunk fel, zsinati határozatokat hozunk annak érdekében, hogy számban gyarapodjanak a gyülekezetek, de csak a stagnálás az eredmény, legtöbb esetben a fogyás. Nem vonzó az egyházunk a világ számára. Miért? Azért, mert maga az Isten népe nem képes megújulni. Ezért szükséges, hogy elkötelezettek legyenek az Isten ügyét komolyan vevő egyházi elöljárók. Hová lett egyházunkból a diakónia? Akik nem Jézus Krisztus tanítását helyezik igehirdetésük és életük középpontjába, és nem aszerint élnek, azok csak ártanak az egyházunk ügyének, a megújulásnak, a bűnökből való megtérésnek. Mi kegyesek, nagyon vonzódunk ajkunkkal a nagy, nehéz szavakhoz: hit, szeretet, alázatosság, engedelmesség, igazság, tisztaság. Ha azonban egyszer nagyítóüveg alá tennénk magunkat, bizony megdöbbennénk! A hitnek nem pusztán a verbalitás szintjén, hanem mindennapi életünkben kell megmutatkoznia.
Uram! Ki vagyok én, hogy akadályozzam a Te ügyednek terjedését?! Nem is ez a szándékom. Kérlek, használj engem is és gyülekezetünk tagjait is arra, hogy mások is Hozzád közel kerüljenek.
Ámen
