Tibor
„Zákeus… ma a te házadban kell megszállnom… Zákeus… ezt mondta az Úrnak: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki.” (Lukács 19,1-10)
Zákeus, a harácsoló, mindenki által utált vámszedő boldog volt, hogy Jézus megszólította, és nála akar megszállni. Jézus elmegy hozzá, de Zákeus megtorpan, érzi: a rablott bútorok között nem adhat szállást a Mesternek. Megérti, hogy van, ami fontosabb, nagyobb érték minden összerabolt vagyonnál, odadobja az egészet, hogy tiszta házba fogadhassa be Urát. Ha mi is kérjük az Urat, várjuk, hogy jöjjön és áldja meg hajlékunkat, életünket: van, ahová befogadjuk Őt? Mi azt elvárnánk, hogy Ő lépjen felénk, Ő pedig várja, hogy mi lépjünk felé. Nem lehetünk olyan bűnösök, hogy ne jönne be hozzánk, meg is szólít, meg is akar áldani, de a következő lépés a mienk. El kell mondani Zákeus szavait: „Uram, amit raboltam, amit bűnösen szereztem, pénzt, rangot, tisztességet, leteszem a lábad elé, új életet akarok élni” – és már Urává vált az életünknek, az Ő szavaival: „üdvössége lett a te házadnak”.
A bűnvallás a Szentlélek munkája nyomán létrejött bűnbánat következménye. A szív mélyén láthatatlanul forrongó bánkódás megjelenése az ajkunkon imádságban, bocsánatkérésben. Általában az első jele szokott lenni a bűnbánat őszinteségének. A bűnvallás két irányú lehet: Isten felé és emberek felé megnyilatkozó. (E. Thurneysen)
Mennyei Atyám! Köszönöm Neked, hogy szilárdan tartasz engem és szeretteimet. Élő Uram vagy, aki mindig hű marad. Bocsásd meg gyávaságaimat, napi félelmeimet. Hinni taníts Uram, kérni taníts.
Ámen
