Tibor
Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében. (Lukács 9:26)
Vannak helyzetek, melyekben nem merjük felvállalni, hogy az Úrhoz tartozunk. Akármit hozhatnánk fel mentségünkre, kár szépíteni: ilyenkor szégyelljük Őt. De ki előtt? Barát, ismerős, munkatárs, főnök, nagyhangú vagy a saját véleményét erőteljesebben képviselő embertársunk, netán egy családtagunk előtt? Szégyelljük Jézust és a hozzátartozásunkat bárki előtt? Gondoljuk végig: jól van ez így? Bizonyára érezzük, hogy egyáltalán nem: a hitünkkel van baj. Túlságosan gyenge még, ha nem merjük felvállalni azt, hogy az Úr gyermekei vagyunk. Lehet ez pillanatnyi megingása hitünknek, vagy tartós gyengesége, de ennek következményei lesznek. Gondoljunk csak bele: nekünk hogyan esne, ha maga Jézus szégyellné, hogy őhozzá tartozunk? Visszajön dicsőséggel és a kitörő öröm és boldogság helyett azt kapjuk, hogy szégyell bennünket. Ugye milyen fájdalmas ezt még elképzelni is! Ahhoz, hogy ne így legyen, vállaljuk Őt minden körülmény közepette.
Te magad légy az a változás, amit látni szeretnél a világban. (Gandhi)
Uram Jézus! Hitben járok, mégis olykor nem vállalom, hogy a gyermeked, a tanítványod vagyok. Tudom, ilyenkor megbotránkoztatlak. Bocsáss meg nekem, bocsásd meg tagadásaimat, árulásaimat. Növeld hitemet, hogy hűségesen és bátran képviselhesselek akkor is, ha sokan lesznek ellenem, mert engem csak az nyugtat meg, ha Te velem vagy.
Ámen
