Tibor
„Mikor nincs [mennyei] látás, a nép elvadul; ha pedig megtartja a törvényt, oh, mely igen boldog!” (Példabeszédek 29,8)
Mai igeszakaszunkban azokról a testvérekről van szó, akik nem a láthatatlanokra, hanem a láthatókra néznek, akiknek nincs célkitűzésük, pl. hogy növekedjenek az Úrban, vagy, hogy gyümölcsöt teremjenek, hanem "csak úgy elvannak", elhomályosult szemük előtt a cél, hogy azért létezünk, hogy Istennek dicsőséget szerezzünk. Továbbá nincs mennyei kijelentés az életükben, mert nincs élő közösségük az Úrral és a testvérekkel, így minden igei tudásuk száraz információ marad csak. Általában megfigyelhetjük, hogy amikor a király istenfélő volt, akkor a nép is Istent félte, de amikor a király bálványimádó volt akkor elterjedt az egész országban a bálványimádás. Ezért is nagyon fontos, hogy akik felelősséggel tartoznak a rájuk bízott nyájért, ne felejtkezzenek el a mennyei látásról, a lelki célkitűzésről, hogy a gyülekezet Istennek szolgáljon szentségben és szeretetben, nem pedig az, hogy a gyülekezet jól érezze magát! A cél természetesen nem az, hogy minél többen minél többször eljöjjenek az összejövetelekre, hanem az, hogy akik összejönnek az Úr nevében, azok teljesen odaszánjak magukat az Úr követésére. Ugyanakkor, egy gyülekezet folyamatos fogyása arra világít rá: nem jó irányba halad a közösség, kiüresednek az alkalmak.
Az emberi beszéd bölcsebbnek és vonzóbbnak tűnhetik, mint Isten szava, de nincsen benne élet. Az Isten Igéje, ha egyszerű is, mindenható, amilyen mindenható az, Akitől ered. (Spurgeon)
Uram, ami nem Tőled van, azt szeretném elvetni, ami pedig Tőled van, azt megélni, megtenni szeretném. Segíts különbséget tenni a kettő között.
Ámen
