Tibor
Igaz dolog-e az Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre: ítéljétek meg magatok; mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk. (ApCsel 4:19-20)
Meg lehet-e tiltani a virágnak, hogy nyíljon? Még a gondolat is balgaságnak tűnik. Péter és a többi apostol számára ugyanilyen lehetetlen, amikor arra kérik őket, hogy Jézus nevében többé ne tanítsanak, és róla ne beszéljenek senkinek. A mi hívő életünket mennyiben változtatná meg egy ilyen tiltó parancs? Nagy mértékben befolyásolná, vagy szinte semmi nem változna? Ha szinte semmi nem változna, akkor nagy baj van, mert az azt jelenti, hogy nem teszünk bizonyságot Jézusról! Akkor mi nem szoktunk senkinek szólni arról, hogy Jézus hogyan változtatta meg az életünket. Ez pedig egyenlő azzal, hogy szégyelljük a hitünket és a Jézushoz tartozásunkat. Ő ugyanis elküldi mindenkori tanítványait, hogy tanúskodjanak róla és tanítvánnyá tegyenek minden népet. Ha élő hitünk van Krisztus Jézusban, akkor nem tehetjük meg, hogy családunkban, munkahelyeinken, barátaink között ne beszéljünk Jézusról. Tegyük meg bátran és a negatív következményekkel – gúny, megvetés, intrika – egyáltalán ne törődjünk. "Ments meg lelkeket az Úrnak, tehát ne maradj néma!"
Szolgálok hát, mint a köszörűkő, mely az acélnak jó élt ád, noha ő maga metszeni tompa. (Horatius)
Uram Jézus Krisztus, köszönöm, hogy élsz bennem és ezt nem kell szégyellnem. Sőt, bennem van a késztetés, hogy Veled való kapcsolatom jól látható legyen. Magatartásom, tetteim, szavaim kell, hogy Rólad beszéljenek, add, hogy hűséges bizonyságtevő gyermeked lehessek ott, ahová állítottál.
Ámen

