Tibor
Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: „Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.” (Jn 20:24-25)
Egyszer egy hívő embertől valaki megkérdezte gúnyosan: Hiszed te valóban, hogy Krisztus feltámadt? Igen, hiszem – felelt a hívő nyugodtan. Honnan vetted ezt a hitet? – jött az újabb kérdés. Mire az öreg hívő így felelt: Onnan, hogy ma reggel is egy áldott, csöndes órát töltöttem vele. Ez a döntő bizonyíték Jézus feltámadására: az ő követőinek megváltozott élete. Hiszem, hogy Tamásnak is feltűnt ez, látta, hogy a többiek már nem szomorúak, mint ő. Ők valamiben részesültek, megváltozott az életük. Persze hiába bizonygatták a Feltámadottal való találkozásukat, neki is személyesen kellett találkoznia Jézussal. Egymást mi sem tudjuk meggyőzni arról, hogy van feltámadás, de fontos a bizonyságtétel, mert mi Jézust képviseljük. A Feltámadott, élő Jézust, a halál fölött győzedelmes Krisztust, aki találkozott velünk valamikor, valahogyan és elkezdtünk hinni benne. Ahogyan bennünket is Ő győzött meg, másokat is Ő fog meggyőzni ennek valóságáról. Ami a mi feladatunk e mulandó világban az az, hogy Őt képviseljük, hogy a Vele eltöltött csendes óráink, perceink beleragyogjanak mindennapjainkba, családi életünkbe, munkavégzésünkbe, örömeinkbe és fájdalmainkba egyaránt. Ha ez így van, vagy így lesz, akkor másokat érdekelni fog, hogy mitől tudunk mi másképpen élni és másképpen gyászolni.
Úr Jézus! Az életemet változtattad meg haláloddal és feltámadásommal. Köszönöm Neked, hogy Veled járhatom életem útját hirdetve a Benned található örömöt!
Ámen