Tibor

Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. (1Kor 12:27)

 Krisztus teste az egyház. Az Anyaszentegyház. Az egyház pedig olyan, amilyenné a tagok teszik. A tagok azonban könnyen válnak passzívvá, vagy maradnak passzívak és „osztják az észt”, kritizálják azt a kevés embert, aki odaszántan próbál fáradozni az Úr ügyéért. Hogy ez milyen helyzet? A sportból vett példával élve a következőhöz hasonlít: Valaki egyszer megjegyezte: „Minden focicsapatban jól jönne az az ember, aki kiváló csatár, de hátvédnek vagy kapusnak is tökéletes, sosem hagy ki egyetlen helyzetet sem, és semmilyen szabálytalanságot nem követ el. Az egyetlen gond az, hogy nehéz rávenni, hogy letegye a szotyit, és lejöjjön a lelátóról a pályára!” A gyülekezet, melynek tagjai vagyunk, milyen közösség? Ha kritikát akarunk megfogalmazni, először önmagunkkal kezdjük. Legyünk aktívak, bátorítsunk másokat! Higgyük el, nem mindegy, hogy milyen a mi személyes hozzáállásunk Isten ügyéhez. A jó példa éppen úgy ragadós, mint a rossz: tőlünk mit láthatnak embertársaink?

Mennyei Atyám! Bocsásd meg, ha másokat kritizálok ahelyett, hogy jó példát mutatnék! Köszönöm a gyülekezetet, melynek tagja lehetek, imádkozom azért, hogy továbbra is növekvő közösség legyen a miénk.

 Ámen