Tibor
„Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lett azoknak, akik elaludtak.” (1Kor 15,19-20)
Hisszük-e ezt? Hisszük-e, hogy Jézus Krisztus valóban a feltámadás és az élet? És ebben benne van az, hogy én is fel fogok támadni, úgy ahogy a Niceai Hitvallás mondja: „várom a testem feltámadását és az örök életet.” Várhatom, várnom kell. Azt mondja az ige, hogy „ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” Annyi sok vallásos ember van. Annyi sok ember jár a templomba. Hisz Krisztusban, azt mondja. Sőt még azt is mondja, hogy tudom, hogy Jézus meghalt értem. De tovább nem lép. Ez azt jelenti, hogy csak erre az életre vonatkozólag várja az Úr Jézus Krisztustól a segítséget, az áldást, az egészséget, a mindennapi kenyeret és így tovább. Minden földi dolgot tőle vár, de nem várja a legfontosabbat, az örök életet, és nem várja a testének feltámadását, a teljes váltságot. /Róm.8,23/ Azt már nem várja. Ezért mondja az ige azt, hogy minden embernél nyomorultabb, mert reménytelen. Akinek nincsen élő reménysége, örök perspektívája, az nyomorult ember. Akármilyen egészséges és akármilyen jól mennek a dolgai, akkor is nyomorult ember, mert kilátástalan, jövőtlen ez az ember, és bizony mindenképpen nyomorultabb sokaknál...
Abból, hogy Jézus hasonló lett hozzánk, reá halál következett. Ez a nagypéntek tanítása. Abból, hogy mi hasonlók leszünk Jézushoz, reánk élet következik. Ez a húsvét igazsága. (Ravasz László)
Drága Mennyei Atyám! Hadd adjak Néked hálát, hogy adtad a legdrágább ajándékot és Vele együtt mindent a Jézus Krisztusban. Érthetetlen, felfoghatatlan, és kibeszélhetetlen ez a szeretet, amit a mi Urunk a Te irántad való imádatból vállalt, hogy a világ bűnét magára vegye, betegségeinket elhordozza, és az Ő sebei által gyógyuljunk meg.
Adja meg a drága mennyei Atyánk, az Úr Jézus szent nevében, hogy minden kételkedést kiűzzön a szíveinkből.
Ámen!
