"Boldog ember az, aki ... nem áll a vétkesek útjára." (Zsoltárok 1,1)
Az egyes lépésekből, amelyet a bűnösök megtesznek és meg szoktak tenni, egy út rajzolódik ki. A vétkesek útja egy jól kitaposott út. Olyan sokan döngölték le előttünk, hogy lehet rajta haladni is, jó minőségű, sima út. Magabiztosan lehet menni rajta, senki nem fogja azt érezni, hogy járatlan útra lép. Vannak rajta sokan, így a társaság is biztosított. Jézus példázatából azt is tudjuk, hogy ez a széles út, tehát könnyű megtalálni, és könnyen elfér rajta bárki és bármi. Van azonban egy nagy hátránya, amit az első zsoltár utolsó verse ír le: "Mert ismeri az Úr az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész." Ebből két dolgot is megtudhatunk.
Az egyik: a bűnösök útján nincsen ott Isten - még csak nem is ismeri ezt az utat. Aki erre az útra rálép, az azzal a tudattal teheti ezt meg, hogy Isten nem lesz ott vele. Olyan igazságtalan, hogy az ember, aki meghozza azt a döntést, hogy Isten nélküli útra lép, mégis elvárja, hogy amikor eltéved, amikor megüti a lábát, amikor bajba kerül, akkor Isten teremjen ott mellette. Isten nem ismeri a vétkesek útját.
A másik: a bűnösök útja a semmibe vész. Ennek az útnak az a jövője, hogy nincs jövője. Nem vezet sehova, csak a pusztulásba, a megsemmisülésbe. Nem túl bíztató kilátások.
Éppen ezért az a boldog ember, aki nem lép a bűnösök útjára. A legnagyobb önáltatás az, amikor azt mondja az ember a bűn útjáról, hogy most még ezen járok, tudom, hogy ez rossz út, de bármikor le tudok térni róla. Autóval sem szoktunk más úton elindulni, mint ahova menni akarunk! És nem mondjuk, hogy ha akarok, majd úgyis letérek. Tegyük meg ma, mert legalábbis a boldogságunk múlik rajta.
Nem az a bűn, ha megbotlottál és a sárba estél, hanem ha meghemperegsz abban, és jól érzed magad.
"Útaid, Uram, mutasd meg, hogy el ne tévelyedjem, ösvényeidre taníts meg, miken intézd menésem. És vezérelj engemet a te szent igaz igédben; oltalmazd életemet, mert benned bízom Úr Isten."
Ámen.
|
