Tibor

„erőt kaptok, … és tanúim lesztek...”. (ApCsel 1,8)

erőt kaptok, … és tanúim lesztek...”. Ez Jézus terve – velünk. Hiszem, hogy Jézus, - saját célja érdekében -, akár alkalomszerűen is felruház bennünket azzal a képességgel, mellyel kiváltjuk az emberek iránta, Jézus iránti érdeklődését. Néha, csupán a jól megválasztott szó, vagy mozdulat, arckifejezés is elég ahhoz, hogy fogékonnyá tegyünk valakit a beszélgetés folytatására, a társalgás irányának megváltoztatására.

Erre bizonyság az a történet, melyben a fiatal eladó, odaállt a főnök elé. Csalódottságának és éles kritikájának adott hangot, mert a meghirdetett leértékelés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A leértékelést az üzletvezető rendelte el; a vevőkkel a fiatal eladó foglalkozott. A kudarcot elemezgetve, az eladó kijelentette: „Azt hiszem, ez az egész azt bizonyítja főnök, hogy maga oda tudja vezetni a lovat vályúhoz, de nem tudja megitatni.” Mire a főnök: „Fiam, magának sem az a feladata hogy itassa meg a lovat, hanem, hogy hitesse el vele azt, hogy szomjas!”

Erről van szó a mi, tanítványi feladatunkkal kapcsolatban. Elengedhetetlenül meg kellene látszani az életünkön annak, hogy Jézussal vagyunk feltöltekezve. Mert ha így van, akkor a környezetünkben élők szomjúságot éreznek arra, hogy megosszuk velük azt, AKI rajtunk, bennünk látszik.

A tanítványok személyiségének a fénytörésén át érkezik el hozzánk minden tanúságtétel Jézusról. 

Drága Uram Jézus! A legszebb feladat, amikor Rólad és a Te általad bennem elvégzett szabadító munkádról tehetek bizonyságot! Annyi hála van a szívemben, Te ezt nagyon jól tudod, hiszen Te vagy az, aki mindezt megcselekszi, és kimondatja Velem. Tehessek egész életemmel a legtökéletesebben Rólad bizonyságot, a szívvel és a szájjal való bizonyság mellett. Kérlek, tégy készségessé mindig Neked engednem.

 Ámen