Tibor

Egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát. (ApCsel 8, 27-28)

Tekintsünk önmagunkra az Igének azon mozzanatánál, hogy a kincstárnok az Igét olvasta, és vizsgáljuk meg: mi milyen gyakran olvassuk a Szentírást? Az a tapasztalatom, hogy sok református soha nem olvassa a Bibliát. Ha csak egy is lenne, már az is sok lenne, de számuk meghatározhatatlanul sok. Ez megdöbbentő dolog. Isten akar hozzánk szólni, s minket nem érdekel? Gondolkodjunk el azon, hogy örülnénk annak, ha a kedvenc sportolónk, énekesünk, színészünk naponta beszélne hozzánk? Bizonyára igen. És ha a világ Ura akar szólni, az nem érdekel? A Biblia ugyanis Isten kijelentése, Urunk akar megszólítani minket naponta általa. 

Református egyházunk az Ige egyházának tartja magát. Hitünk és életünk zsinórmértéke a Szentírás. A reformáció egyik jelmondata úgy hangzik, hogy Sola Scriptura, vagyis Egyedül a Szentírás. Ez a mérce, az irányvonal, amihez az egész életünket szükséges igazítani. Vagy nem is olvassuk? Nem is vesszük komolyan? Akkor pedig igencsak csodálkozunk, amikor odajönnek hozzánk emberek és úgy beszélnek a Bibliáról, mint a papok szoktak a szószéken? Érvelnek, magyaráznak, bizonygatnak, mi pedig nem tudunk mit szólni, mert annyira nem ismerjük az Igét. Olykor bizony a lesajnált kis vallási közösségek tagjai könnyedén idéznek a Bibliából, mert ismerik, olvassák, tanulmányozzák és egyházunk tagjai sokszor csak annyit tudnak mondani, hogy én református vagyok, az is maradok, ne zavarjanak, kérem.

Az addig rendben is van, hogy valaki tudja, hogy ő református, de ez milyen módon jelenik meg az életében? Bibliás református? Ismeri Isten Igéjét, vagy alig-alig valamit a Szentírásból? Tudok-e érvelni a Biblia alapján? Akár a Biblia üzenetét kiforgatókkal szemben is, vagy csak hátrébb húzódok?

A te hatásod erre a világra attól függ, hogy milyen hatással volt reád a Biblia. (Kilburn)

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy szólsz hozzám. Szavad, a veled való beszélgetés, nagyon fontos számomra. Áldalak Igédért, melyet naponként olvashatok.

Ámen

Készíts ingyenes honlapot Webnode