Tibor
„Mert én megtanultam, hogy a körülményeim között elégedett legyek…” (Filippi 4,11)
Elégedettség? Mennyire jellemez bennünket? Sikerül elfogadni mind a jót, mind a rosszat, mint Jób tette? Sikerül tanulgatni az elégedett lelkiállapotot? Tanulnunk kell ezt. Legalábbis legtöbbünknek biztosan.
Milyen igaza van annak, aki így fogalmazott: „A mai embereket sokkal inkább birtokolják javaik, mint bármely korábbi nemzedéket… Minél bonyolultabbá válik az élet, annál inkább meg vagyunk győződve arról, hogy többre van szükségünk ahhoz, hogy boldogok lehessünk. Ha egyszer megszereztük, amiről úgy gondoltuk, hogy szükségünk van rá, hamarosan újra boldogtalanok leszünk, mert kijön egy újabb modell, ami sokkal csillogóbb… Sokkal kevesebbre van szükség annál, mint gondoljuk, ahhoz, hogy felfedezzük a boldogságot, ha az belülről fakad, és ezzel megtörjük a dolgok szorítását életünkön.”
Az igazi hálaadás többet gondol az adományozóra, mint az adományra, és az adományozóért értékeli az ajándékot.
Uram! Hálás vagyok neked mindenért, ami tőled van jelen az életemben. Már pedig minden jó adomány tőled szállt és száll alá, akár rólam, akár másokról van szó. Én magasztallak érte, és kérlek, munkálj bennem elégedett lelkületet.
Ámen
