„Megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete.” (Tit 3,4)

 Ha meghalljuk ezt a szót, karácsony, mindenki előtt más kép jelenik meg.

Vannak, akik a külsőséget látják benne: rohanás, vásárlás, csillogó kirakatok, tömeg, idegesség, ajándékozási kényszer, rejtekhelyek kitalálása és kikutatása, fenyőválogatás, díszítés, csillagszóró, gyertyafény, angyalkák, furulyaszó, családi béke, meghitt hangulat, megnyugvás, pihenés, ellazulás, megállás. De vannak, akik lelki szemükkel a külsőségek mögé látnak, lelkükkel a múlandók mögé éreznek, szívükkel a megújulásban reménykednek. És amikor ezt a szót hallják, karácsony, akkor elsősorban arra gondolnak, Aki megszületett, Aki megjelent, Aki értünk e szent napon emberré lett: Jézusra.
Megjelent, megszületett, testté lett – a befejezettség érzetét sugallják ezek a szavak, mégis kezdetet jelölnek. A betlehemi éjszakán Jézus nem mindent lezáró pontként, hanem egy új lehetőségét jelentő kettőspontként jött közénk. Karácsonykor nem lezáródott valami, Isten nem pontot tett a prófétai ígéretek végére, hanem éppen ellenkezőleg, valamit megnyitott. Ezért a mi életünkben sem befejeződnie, hanem elkezdődnie, megnyílnia kell valaminek ezen az ünnepen. 

"Krisztust nem lehet megmagyarázni. Vele találkozni kell, szóba állni Vele és átélni Őt."

Istenem, köszönöm a Krisztusban kínált kezdetet. Áldalak Jézusért, aki Megváltóm, bűnből szabadítóm, örök életemnek megadója. Őt és vele ünneplek.

 Ámen