Tibor

Isteni őrségben 2.

 

„Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.” (Hab 2,1)


Az őr célja: a reá bízott közösség és értékek védelme. A mi célunk, a reánk bízott közösség  és értékek (szeretet, hűség, önmegtartóztatás, szívesség, kedvesség, megbocsátás, becsület) megőrzése. Csak közösségben és ezek között az értékek között lehet élni. Csak az a nemzet maradt meg, amelyik összetartott. Amelyik nem tartott össze, az szétesett és elveszett. Rómának a jelképe volt a sok vékony vesszőből összekötött nyelű balta. A közös erő jelképe. Az összetartozáshoz közös értékekre van szükség, mely meghatározza egy közösség egymáshoz tartozását. A zsidóság szétszóródott a világban már több ezer év óta, a legtöbben már elfelejtették a héber nyelvet, de a mózesi törvényekhez való ragaszkodásuk összetartotta és megtartotta őket. Ezért, sok ezer év elteltével és elnyomatásával is hátuk mögött, a 20. században ismét egy államot tudtak alkotni. Mert volt egy összetartó erő. A mi feladatunk, hogy a megtartó értékeinket és így a közösségünket, mint az életünk feltételét védelmezzük. Minden jellem megjelölésére a legalkalmasabb jelző: Krisztushoz hasonló.

Uram, Benned és általad lehetünk összetartó családi, gyülekezeti és nemzeti közösség. Munkálkodj bennünk és használj bennünket!

Ámen