Tibor
„Megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül.” (Jeremiás 30,11)
Nem éppen szeretjük a Bibliából a hasonló tartalmú szavakat: fenyítés, büntetés; akkor sem, ha az igazságosság fogalma kapcsolódik hozzájuk. Legyen szó inkább lelkünket simogató, „könnyen fogyasztható” igékről, áldásról, békességről, melyek azt üzenik: a kegyelmes Isten mindent megbocsát – hiszen ez a dolga…
Egyáltalán, milyen Isten az, aki megbünteti a követőit?
A kisded Jézus képétől valóban távol áll a fenyítés, fegyelmezés fogalma – szeretünk is letáborozni ennél az istenképnél. De ha már a világnak rendjét gondviselő Atyaként kezében tartó Istent is látjuk a hitnek útján, akkor könnyen felismerhetjük e súlyos szavak létjogosultságát is. Mert az igazságos fegyelmezés irányt mutathat, keretet adhat, és ezáltal megtarthat.
Néhány gondolat erejéig képzeljünk el egy olyan világot, ahonnan ez az igazságos visszajelzés, „kontroll” hiányzik.
Gondoljunk csak bele, ha mondjuk a legelemibb szinten, a testünk működéséből hiányozna az „igazságos fenyítés”. Ha nem létezne macskajaj vagy gyomorrontás, nem lennének figyelmeztető tünetek arra nézve, hogy olyat teszünk, ami testünk számára ártalmas, hanem egyből a visszafordíthatatlan katasztrófával kellene szembenéznünk. Persze, hogy nem esnek jól a tünetek, de ha van egy csepp bölcsességünk, tanulhatunk belőlük.
Vagy gondoljuk el, hogy egy nap arra megyünk haza, hogy a kamasz gyermek a bedrogozott haverjaival szétverte a lakást. Mit mondanánk neki? Jól van, drága gyermekem, mindennél jobban szeretlek, ezért ha neked ez így esett jól, veled együtt örülök én is? Sőt, holnap a szomszéd lakását is zülljétek szét, adok pénzt, vegyetek még kábítószert is!
Sokkal inkább mondanánk neki talán ugyanezeket a szavakat: „megfenyítelek igazságosan, mert nem hagyhatlak büntetés nélkül”. Szeretlek, éppen ezért nem hagyhatom, hogy butaságot butaságra halmozz; nem hagyhatom, hogy a vesztedbe rohanj, nem hagyhatom, hogy eltékozold az életed…
Gyermekkorunkban mi is kaptunk a szülőktől vagy a tanárainktól ilyen-olyan büntetést, elzárást, megvonást. Ritkán éreztük ezeket igazságosnak, inkább rúgkapáltunk ellenük. Ha viszont utólag gondolunk vissza: nemhogy igazságtalan nem volt a fenyítés, de éppen hogy a javunkat akarta, csak nevelni akart, visszafordítani egy rossz döntésből, egy elhibázott cselekedetből.
A rossz döntések mindig korrigálhatóak!
Az igazságosság keretei nélkül, a rend és fegyelem irányvonalai nélkül, ha mindig mindenki azt tenné, amihez éppen kedve van, egészen egyszerűen káoszba fulladna életünk. Miért éppen az Istentől várjuk, hogy országában, gyermekei között némán és bénán tűrjön minden ellenszegülést, kihágást, önsorsrontó, tékozló életet – mert a szeretetnek ez a kötelessége? Nem hagyhat büntetés nélkül, vagyis: nem hagyhat a kárhozat felé rohanni. Ez a szeretet kötelessége. Legyen bölcsességünk, hogy amikor Isten kezéből nem tetsző próbákat, életfordulatokat kapunk, akkor ne a tőle való elfordulással válaszoljunk, hanem keressük nevelő, formáló szándékát. Uram, mi az a rosszra vezető gondolkodás, talán egész életforma, amiből ki akarsz vezetni?
Magad tetteit mentegetni és szépíteni jól tudod, de ha más menti magát, azt elfogadni nem akarod. Helyesebb volna, ha magadat vádolnád, és felebarátodat mentenéd. (Kempis Tamás)
Uram, köszönöm, hogy szeretetedben bízhatom, hogy nem hagysz rossz döntések és irányok hazug kényelmében. Olykor fenyítesz és büntetsz, fájdalmat adsz és engedsz, de köszönöm a hit látásának ajándékát, ha felismerhetem ezeknek okait és lelkemet üdvösségre vezető szándékait.
Ámen.
