Tibor
A mohóság
„Ne legyetek pénzsóvárak…” (Zsidók 13:5)
A mohóság a sóvárgással kezdődik, aztán hozzá társul, hogy összejátszunk másokkal is annak érdekében, hogy megszerezzük, amit annyira akarunk. Ákán, Aháb, Anániás és Szafira képesek voltak lopni, hazudni és még ölni is, hogy megszerezzék, amire annyira vágytak. „Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: »Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.«” (Zsidók 13:5). Ez az ige azt jelenti, hogy amivel Krisztusban rendelkezünk, sokkal nagyszerűbb bárminél, amink nincs! A mohóság azt jelenti:
1) Pozíciót szeretnénk, de szolgálni nem akarunk; irányítani szeretnénk, hogy mi lehessünk a középpontban; gazdagságot szeretnénk, de csak magunknak akarjuk megtartani; arra vágyunk, hogy mások dicsőítsenek.
2) Jó dolgokat szeretnénk, de rosszak az indítékaink. „…ha valaki püspökségre törekszik, jó munkát kíván” (1Timóteus 3:1). Jó dolog az, ha hatással szeretnénk lenni másokra, de csak akkor, ha helyesek az indítékaink. Ha elismerésre vagy mások feletti hatalomra vágyunk, akkor bizony ez mohóság.
3) Jó dolgot kívánunk, de rossz időpontban. Fiatalok között elterjedt nézet, amikor ezt mondják: „Szeretjük egymást. Néhány hónap múlva össze fogunk házasodni. De most szeretnénk lefeküdni egymással.” Jó dolgot szeretnének, jó okkal, de rossz az időzítésük. Ez is mohóság.
4) Jó dolgot kívánunk, de nem egészséges mennyiségben. A mohóság többet kíván, mint amennyi szükségeink kielégítésére és Istentől való rendeltetésünk betöltésére kellene. Meg kell értenünk: bármennyit is szerzünk valamiből, ami nem Isten akarata szerint való, az sosem fogja meghozni azt az elégedettséget, ami iránt annyira vágyakozunk. Csak akkor találhatunk igazi és tartós boldogságot, ha ezt felismerjük.
De miért adjuk meg magunkat újra és újra a bűnös vágyainknak? Két okból.
1) Mert az újjászületésünk nem törli el azonnal automatikusan a régi természetünket. Olyan ez, mint amikor két autó egyszerre érkezik egy kereszteződésbe, ilyenkor mindig fennáll az ütközés veszélye.
2) Mert ha elég sokáig időzünk egy vágynál, akkor csupán idő kérdése, és megadjuk magunkat neki. Olyan ez, mint a viselkedési lehetőségek között válogatni, valami olyat keresve, ami boldogabbá tenne, mint amilyen az adott pillanatban éppen vagyunk. A Biblia viszont azt mondja: „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Galata 6:7). Ahogyan az elvetett magból aratás lesz, ugyanígy döntéseink is következményekkel járnak. A mohóság megnöveli a vágyat és minimálisnak láttatja a veszélyt. Ha elég sokáig időzünk egy vágynál, előbb-utóbb találunk valamilyen megmagyarázhatónak tűnő utat az eléréséhez. Olyan ez, mint amikor elkezdik a visszaszámlálást egy űrhajó kilövésénél, az indulás csupán idő kérdése. Ha tehát elidőzünk egy vágynál, elkerülhetetlenül meg fogjuk adni magunkat neki. Mi a megoldás? Fordítsuk a figyelmünket egészen másra! „Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival” (Róma 8:5).
Olvashatjuk a Bibliában, hogyan ismétlődött mindig ugyanaz Izráel népe életében. Amikor rabszolgák voltak Egyiptomban, azért imádkoztak, hogy Isten szabadítsa meg őket. Isten pedig megtette. Aztán az Ígéret földje felé tartó vándorlásuk idején a pusztában azt mondták: „Meg fogunk itt halni. Jobb volt nekünk Egyiptomban! Ott legalább volt élelmünk, amennyit csak akartunk.” Isten erre kenyeret (mannát) küldött nekik a mennyből. Még azt is megtette, hogy a lábuk elé hullott. Olyan tökéletes étrend volt, hogy „… nemzetségeikben nem volt beteges” (Zsoltárok 105:37 Károli). Most már végre boldogok voltak? Nem. Azt mondták: „Elegünk van ebből az izéből, húst akarunk.” Isten erre azt mondta: „Jól van, adok én nektek húst, és ehettek… míg csak ki nem hányjátok, és míg meg nem undorodtok tőle” (ld. 4Mózes 11:18-20). A mohóságra haragszik Isten, mert az a büszkeségben gyökerezik, ami ezt mondja: „Én jobbat érdemlek”, és a hálátlanságban, ami ezt mondja: „Mást akarok, mint amivel eddig megáldottál.” Van egy mondás: „Vigyázz, mit kívánsz, mert a végén még megkapod!” Izráel népe azt hitte, hogy valami más majd megelégedést ad nekik, úgy, ahogyan Isten nem tud, ezért Isten „Teljesítette ugyan kérésüket, de csömört támasztott bennük.” Istennel nagyon kevés is megelégít. Nélküle bármit szerzünk is meg és bármit érünk is el, belül bizony üresek maradunk. Mi, mi után vágyakozunk? Mi miatt olyan az életünk, mintha örökös várólistán lenne? Mi az, amiért folyton könyörgünk Istenhez? Semmi sem elengedhetetlen az életben, csupán az egy, igaz Isten. Az anyagi dolgok sosem fogják tudni betölteni az ő helyét.
Mi kell még ahhoz, hogy eljussak végre erre a megelégedett állapotra, amikor életem központi vágya ez lesz: „Istenem, csak téged akarlak még jobban!”
„Ebben a világban minden békességünk inkább az alázatos tűrésben van, mint abban, hogy nem vesszük észre a kellemetlenségeket. És annak lesz nagyobb békessége, aki jobban tud tűrni. Az ilyen meggyőzi önmagát, uralkodik a világon, Krisztus barátja és a mennyország örököse.” (Kempis Tamás)
Uram! Lelki békétlenségem oka sokszor én magam vagyok. A bennem dúló önzőség, irigység, visszavágás. A kereszt alá teszem ezeket az emberi gyarló indulatokat, hogy Jézusom vére törölje el minden bűnömet!
Ámen
