Tibor

2014.12.30 12:13

Szilveszter az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetõjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. Bár ő maga nem túl jelentős személyiség, uralkodásának idejére (314–335) esett a kereszténység történetének első nagy fordulópontja. A római birodalom akkori uralkodója, Nagy Konstantin császár nemcsak hogy felhagyott a keresztények üldözésével, intézkedései az egyházat egyenesen az állam első intézményévé emelték.

Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.

Az ókori Rómában március elsejével kezdték az évet. Január elseje a Julius Caesar-féle naptárreform után vált évkezdő nappá, melyet Janus tiszteletére nagy ünnepségekkel, lakomákkal és ajándékozással ünnepeltek meg. Janus kétarcú római isten. Ő volt a városkapu, a városba való bemenetel és az útra kelés oltalmazója. Később átvitt értelemben már mindenfajta kezdet és vég istene. Nevéhez kapcsolódott az aratás kezdete, a hadba vonulás, és mindenfajta útra kelés. Az év első hónapját is róla nevezték el Januarius-nak, mivel a visszatekintést és az eljövendőt is szimbolizálja. Általában kettős (előre és hátra tekintő) arccal ábrázolták, férfialakban. Alakja kapcsolatot mutat a Napisten-szimbolikával is. A két égi ajtó, a felkelő és a lenyugvó Nap őrzője, s egyben a téli és a nyári napforduló irányítója. Ilyen esetekben ábrázolásakor két arcán a Nap és a Hold látható.

A keresztény egyház éppen ezért e napot Krisztus körülmetélésének ünnepévé tette. Magyarországon az egész középkoron át az év kezdetét karácsonytól, december 25-től számították. A január elsejei évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) óta vált általánossá, véglegessé 1691-ben, amikor XI.Ince pápa (1676-1689) tette meg e napot a polgári év kezdetévé. (Az egyházi év advent első napjával kezdődik.) A változó évkezdet következtében az évkezdő szokások és hiedelmek széthúzódtak az adventi időszak kezdetétől március elejéig.

Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtettek az egész évre. Amit újév napján (január 1.) cselekszünk, azt tesszük majd egész évben. Az új év első napjaihoz időjárásjóslások, az állattartással kapcsolatos szokások, szerencsejóslatok, tilalmak, és különböző egészségvarázsló eljárások kapcsolódnak. Az gyerekek és felnőttek járták a falvakat, és köszöntőket mondtak minden háznál.

Valószínüleg sokan kipróbálták már, s talán sokan az idén is megteszik, hogy segítséget, erőt merítsenek a személyes újrakezdéshez az újév "tiszta lappal" való indulásából, a természet örök megújulásából. A néphagyomány és a városi folklór óév-búcsúztató szokásai viszont egyszerűen az év fordulójához kapcsolódnak. Az évkezdet minden népnél bizonyos jelképes elválasztó, szerencse- és bőséghozó praktikákkal jár. Ilyen volt a magyar nép szokása szerint az óévet jelképező szalmabáb földbe temetése, vízbe hajítása (téltemetés), egy öregember-maszkot viselő legénynek játékos kikorbácsolása (!) a faluból (télkiverés), az óév kiharangozása. A bő termést biztosító, gonoszűző szokások közé tartoztak a lármás, álarcos felvonulások, kántálások. Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség.
A jósló szokások közé tartozott a hagymakalendárium készítés (12 gerezd fokhagymába sót tettek; amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó fog esni), a szilveszteri ólomöntés (a frissen öntött ólom formájából jósolnak), a gombócfőzés (a lányok papírszeletekre férfineveket írnak, ezeket gombócokba dugva vízbe dobják; amelyiket először dobja fel a víz, az lesz a leány jövendő férje. A szilveszteri, helyesebben újévi szerencse-jelképek: a kéményseprő, négylevelű lóhere, patkó, lencse, s főleg a malac szintén régi szokások túlélő tanúi. A szilveszteri népszokások közös célja, hogy a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsoljanak. Különösen fontos szerepet kapnak az e naphoz kötődő zajkeltő szokások; ezekkel az ártó, rontó erők háztól való távoltartása a cél. Eszközei igen változatosak, régebben karikás ostor, duda, csengő, kolomp, manapság a petárda és a duda hivatott elűzni a rontást.

A télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, és a római birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év.
Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, "európai" ünnepekké váltak.
Az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni.

A vidéken élő parasztemberek, így szülőföldemen, a Kunságban is, főleg a II. világháború idejéig azt tartották természetesnek, ha életük a megszokott, több száz év alatt kialakult mederben folyt, attól eltérni nem volt illdomos, sőt meg is szólták vagy kiközösítették azt, aki megpróbált abból kitörni. Akár bolondnak is nézték volna, ha például valaki egyszerre csak más stílusú ruhát kezdett volna hordani vagy mást főzött volna egyes napokon, ünnepeken, mint amit a falu többi ötszáz háziasszonya. Ez az erős kötöttség ugyanakkor egyfajta védelmet biztosított,   automatikusan meghatározta az élet kereteit, nem kellett gondolkodni azon, ki mit vegyen fel, mit süssön, hogyan fogadja a vendéget, lefogyjon-e vagy abbahagyja a pipázást, netán elkezdjen sportolni vagy inkább utazzon, mint vegyen még egy darab földet. A válaszok mindenre készen voltak: szinte elképzelhetetlen volt, hogy valaki a világlátást válassza a vagyongyarapítás helyett. 

A mai életstílus szinte megköveteli az állandó változtatást, az alkalmazkodást az új követelményekhez, a folytonos tanulást. Mivel a környezetünkre, a nagyvilágra csak korlátozott a befolyásunk, saját magunkból kell kiindulnunk, úgy formálni életvitelünket, szokásainkat, hogy jobb, tartalmasabb, egészségesebb legyen az életünk. Természetesen nem kell ezeket az évente csak egyszer bekövetkező napokat megvárni. Bármelyik napon rádöbbenhetünk arra a közhelyszerű egyszerű alapigazságra, hogy "ma van a hátralévő életünk első napja" - és bármikor lehetőségünk van ennek megfelelően átalakítani, megújítani az életünket. Megtérni…

Végül köszöntésképpen egy népi versike:

Adjon az isten bort, búzát, barackot, 
Szőrös farkú malacot, 
Üvegünkbe feneket, hogy mulassunk eleget. 
Szekerünkbe kereket, hogy mehessünk eleget, 
Boldog új esztendőt kívánunk a házbeli családnak!

Bor, búza, békesség szálljon házatokra 
Az új esztendőbe, minden jószágtokra. 
Adjon Isten áldást táplálkozástokra, 
Virrasszon fel az úr a holnapi napra! 
Tiszta szívből szeretetből ezt kívánjuk!

Újév napján kopogtatok. 
Magas ajtón, kis ablakon. 
Pár szó után odatérek 
Adjon Isten a családnak 
Aprajának, a nagyjának Boldog új évet!

Ámen