Tibor
Miért vagyok református diakónus?
Erre a kérdésre nehéz válaszolni egy blog keretein belül, először mégis röviden megpróbálom felvázolni a református teológia alapjait. A református teológia tágabb értelemben véve minden hitrendszert magába foglal, amely a XVI. századi protestáns reformációra vezeti vissza a gyökereit. A reformátorok természetesen a Biblia tanításából eredeztették tanaikat, amint az a „sola scriptura” hitvallásukból is kitűnik, tehát a református teológia nem egy „új”, hanem egy olyan hitrendszer, amely az apostoli tanokat kívánja továbbvinni.
Általában véve, a református teológia a Szentírás tekintélyét, Isten szuverenitását, a kegyelemből, Krisztus által elnyerhető üdvösséget és az evangélizáció szükségességét hirdeti. Szövetségi teológiának is szokás nevezni, mivel nagy hangsúlyt fektet Isten Ádámmal kötött szövetségére, majd a Jézus Krisztus által később adatott újszövetségre (Lukács 22:20).
A Szentírás tekintélye: A református teológia azt tanítja, hogy a Biblia Isten ihletett és tekintéllyel bíró szava, amely a hit és a gyakorlat bármely kérdésében elegendő útmutatással szolgál.
Isten szuverenitása: Isten teljes mértékben az irányítása alatt tartja a teremtett világot. Minden eseményt eleve elrendelt, ezért soha nem döbben meg a körülményeken. Ettől azonban még nem korlátozódik teremtményei szabad akarata, és nem válik Isten a bűn szerzőjévé.
Kegyelemből való üdvösség: Isten az Ő kegyelméből kiválasztott egy népet magának, akiket üdvözít, megváltva őket a bűnből és a halálból. A reformáció üdvösséggel kapcsolatos tanítását a kálvinizmus öt pontjaként is szokás emlegetni:
1. teljes romlottság (teljes képtelenség a jóra). Az ember bűnös állapotában tehetetlen, Isten haragja sújtja, és semmiképpen nem lehet kedves Isten előtt. A teljes romlottság azt is jelenti, hogy az ember természetéből adódóan nem fogja Istent keresni, csak ha Isten az Ő kegyelméből erre inspirálja (1Mózes 6:5; Jeremiás 17:9; Róma 3:10-18)
2. feltétel nélküli kiválasztás. Isten öröktől fogva úgy döntött, hogy megmenti a bűnösök nagy seregét, akiket senki meg nem számolhat (Róma 8:29-30; 9:11; Efézus 1:4-6, 11-12).
3. korlátozott engesztelés. „Részleges megváltásnak” is szokás nevezni. Krisztus magára vette a kiválasztottak bűneinek büntetését, és halálával fizetett azért, hogy ők élhessenek. Más szóval, nem egyszerűen „lehetővé tette” az üdvösséget, hanem ténylegesen meg is szerezte azoknak, akiket kiválasztott (Máté 1:21; János 10:11; 17:9; Csel 20:28; Róma 8:32; Efézus 5:25).
4.ellenállhatatlan kegyelem. Az ember bukott állapotában ellenáll Isten szeretetének, de amikor Isten kegyelme a szívében munkálkodik, elkezd vágyódni azután, amit korábban elutasított. Vagyis Isten kegyelme nem vall kudarcot, hanem elvégzi üdvözítő munkáját a választottak életében (János 6:37, 44; 10:16).
5. a szentek állhatatossága. Isten megőrzi szentjeit a bukástól, vagyis az elnyert üdvösség örökre az övék (János 10:27-29; Róma 8:29-30; Efézus 1:3-14).
Az evangélizáció szükségessége: A keresztyének azért élnek a világban, hogy változásokat hozzanak – szellemi síkon az evangélizáció segítségével, társadalmi síkon pedig szent életvitelükkel és humanitárius cselekedeteikkel.
A református teológia további ismertetőjegyei között találjuk a két szentség, tehát nem hét (a keresztség és az úrvacsora), megtartását, a nem korszakokon alapuló írásmagyarázati módszert. A református gyülekezetek Kálvin, John Knox, Zwingly és Luther írásait tartják nagyra. A református hagyomány teológiáját a Westminsteri hitvallás foglalja össze, és azt a modernkori gyülekezetek közül a presbiteránius, a kongregacionalista és egyes baptista gyülekezetek viszik tovább. A magyar reformátusok a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás szerint élik keresztyén életüket.
Az üdvösség egyedül hit által van, vagy hit és cselekedetek által?
Ez talán a legfontosabb kérdés az egész keresztény teológiában. Ez a kérdés okozta a reformációt – a protestáns és katolikus egyház elszakadását. Ez a kérdés a legfőbb különbség a bibliai kereszténység és a magukat kereszténynek valló szekták között. Az üdvösség egyedül hit által van, vagy hit és cselekedetek által? Azért üdvözülök, mert hiszek Jézusban, vagy még tennem is kell bizonyos dolgokat?
Az egyedül hit által, vagy hit és cselekedetek kérdés azért bonyolult, mert van néhány nehezen összeegyeztethető bibliai szakasz. Hasonlítsuk össze a Róma 3:28, 5:1-et és a Galata 3:24-et a Jakab 2:24-gyel. Néhányan különbséget látnak Pál (üdvösség csak hit által) és Jakab (üdvösség hit és tettek által) között. Valójában Pál és Jakab között nincs ellentmondás. Az egyetlen pont, amiben nincs egyetértés néhány ember között, az a hit és tettek viszonya. Pál dogmatikusan azt mondja, hogy a megigazulás egyedül hit által történik (Efézus 2:8-9), míg Jakab úgy tűnik, hogy hit és cselekedetek kellenek hozzá. Ennek a problémának a megoldása abban rejlik, hogy vizsgáljuk meg, Jakab apostol pontosan miről is beszél. Jakab cáfolja azt a hiedelmet, hogy egy embernek lehet hite jó tettek nélkül (Jakab 2:17-18). Inkább azt hangoztatja, hogy az őszinte Krisztus-hit megváltozott életetet és jó cselekedeteket eredményez (Jakab 2:20-26). Jakab nem azt mondja, hogy a megigazulás hit és tettek által történik, hanem hogy ha egy ember valóban megigazult hit által, akkor jó tettek lesznek az életében. Aki hívőnek mondja magát, de nem tesz jót, annak valószínűleg nincs igazi hite Krisztusban (Jakab 2:14, 17, 20, 26).
Pál ugyanezt mondja a saját írásaiban. A hívők életében termett jó gyümölcsök listája a Galata 5:22-23-ban van. Ez azután történhet, miután hit által megtértünk, nem cselekedetek által (Efézus 2:8-9). Pál utána leírja, hogy jó cselekedetekre lettünk teremtve (Efézus 2:10). Ő is ugyanolyan megváltozott életet vár el, mint Jakab: “Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2 Korinthus 5:17) Jakab és Pál nincs különböző állásponton az üdvösséggel kapcsolatos tanításban. Ugyanazt a dolgot más szögből nézik. Pál egyszerűen leírja, hogy a megigazuláshoz csak hit kell, míg Jakab úgy ír, hogy a Krisztusban való hit jó tetteket eredményez.
Ámen
