Tibor

Ki a nagyobb?  Ki botránkoztat? 4.

 Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. /Mt.18:2-4/ 

 Mikor minket megkereszteltek, akkor Isten gyermekeivé lettünk. Az Úri imában, úgy szólítjuk meg Istent, teljesen bensőséges hangon, hogy MI ATYÁNK, mint Istennek gyermekei, de tudunk-e igazán Istennek gyermekei lenni? Tudunk-e gyermeki bizalommal fordulni az Atyához, tudva, hogy mi esendők vagyunk, de általa van támaszunk és segítségünk?

         Jézus nem az uralkodási vágyat, a hatalmaskodást, hangsúlyozza, hanem a lelki nagyságot, a hitbéli nagyságot, azt a nagyságot mely a világ szemében talán kicsinység, de az Isten szemében a legdrágább kincs. Tanítványai felé nem az uralkodást akarja hangsúlyozni, hanem a szolgálatot, az igaz szívbéli, Istenbe vetett bizalmon alapuló szolgálatot.

Nem véletlen, hogy Jézus a szolgálatot hangsúlyozza, hiszen szenvedését és halálát, tehát azt, amiről éppen előzőleg beszélt nekik, a megváltás művét, melyet a Golgotán elszenved, ő is szolgálatnak fogja fel. Kicsivé lesz, hogy mi a bűn és a halál fölé nőjünk.

     A kérdés számunkra az, hogy megértem-e Jézus szolgálatának lényegét és akarok-e szolgáló tanítványa lenni?

Semmiségem tudatában kell élnem! Vagyis állandóan látnom kell és beismernem, hogy semmit sem tudok, és semmire sem vagyok érdemes. (Tersteegen)

Uram! Köszönöm, hogy Jézusban gyermekeddé fogadtál és szolgálhatlak téged. Mutasd meg ennek útját ma is számomra! Ámen