Tibor
Ki a nagyobb? Ki botránkoztat? 2.
Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? /Mt.18:1/
Ne gondoljuk, hogy ez a kérdés itt közöttünk, keresztyének között nem kérdés. Dehogynem. Gyarló bűnös emberek lévén, minket is megkísért ezzel az ördög, hogy gondolj magadra, ne láss túl a külsőségeken, és törtess, haladj felfelé azon a bizonyos ranglétrán, még az egyházon belül is. Ne a hitben fejlődj, hanem a kapcsolatokban, a befolyásban, az irányításban. Úgy gondolják sokan, hogy a hitre úgy is rá lehet mondani, hogy mekkora, mekkora nagy. De sokszor nem a hit a nagy, hanem az EGO, az Én, az önérzetem. Főleg mikor nyeregben érezzük magunkat, jön a kérdés, és egyben magunktól a válasz, hogy én milyen nagy vagyok az Isten szemében, az egyházban, és jön, hogy igen, én bizony nagy vagyok, mennyi mindent tettem már az egyházért és az Istenért is, én nagy vagyok. És lassan eltolódunk a nagyságérzetünkkel az elbizakodottság érzése felé.
És nagy harcokat eredményez mikor az egyházban, egy adott gyülekezetben sok az úgynevezett „nagy keresztyén”, hívő ember, és már-már úgy gondoljuk, hogy ez kiváltság, mert már Jézusi szinten vagyunk. Jézus tanítványait is ez kísértette meg ott, a Megváltó közelében, mert bizony a gonosz nem válogat, attól hogy Isten közelében vagy még bepróbálkozik. Sokan úgy vélik, hogy a csak vasárnapi templomba járással, igék fejből való elmondásával, és különböző hagyományok elsajátításával a gonosz kikerül minket, hát nem, hanem még erősebben támad.
A gonosz több fronton támad, hogy távolodj az Istentől és magadra gondolj, és úgy érezd te vagy a nagyobb, neked kell a nagyobbnak lenni, a másik nem számít, nem lényeg.
Az alázatos lelkek így imádkoznak: Uram, engedd, hogy minél kevesebb feltűnés nélkül mehessek át ezen az életen.
Uram! Munkáld bennem a szerénységet, alázatot ma is. Ámen
