Tibor
Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható. (Jel 1,8)
Johann Albrecht Bengel evangélikus lelkész, neves teológus mondja: „A Szentírásban mind a jövendölések, mind a történetek képezik a csontrendszert. Lelki fele az izom, véredények és idegek. Amennyire szükséges a csont az emberi szervezetben, olyan fontos az Írás történelmi része is. Az a kutató, aki a történelmi alapot elveti, csakhogy mindenütt szellemi igazságokat találjon, halálát okozza minden határozott magyarázatnak.” „Ímé eljövök hamar. Boldog, aki megtartja e könyv prófétálásának beszédeit. Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra; és ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak.” (Jel 22,7.18-19)
A Te Igéd olaja folyton sokasodik, és nem fogy el soha, amíg üres korsókkal járulunk hozzá. (Fulér Tamás)
Uram, Mennyei Atyám!
Köszönöm Igédet Istenem, semmi nsm véletlenül van benne. Akkor sem, ha olykor nem minden érthető számomra. Áldalak érte, hogy olvashatom, magamhoz vehetem naponként.
Ámen