Tibor
„Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj,… A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki…”/1Királyok 17:13-14/
Isten ma is bíztat minket: „Ne félj, csak menj,… A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki….” Ez a bíztatás szól ma nekünk, kiknek az életéből olykor-olykor kifogynak, elfogynak a dolgok. Kinek a remény, kinek a türelem, kinek a a hit. Az erő, az öröm, a boldogság, a bizalom, az élni akarás, a célok, a gyógyulások, vagyis a testi dolgok... Ezek kifogyhatnak ugyan, de nem fogyhatnak el, mert ha csatlakozunk a Gondoskodó Istenhez, ha meghalljuk mi is, mint a sareptai özvegy az Ő szavát és engedünk Neki, engedjük, hogy jó helyre hulljanak az igének magvai, akkor hatvanszor, vagy akár százszor is többet kapunk vissza.
Istennek terminusai vannak, ha azokat nem is jelenti ki mindig. Kegyelem, amikor megmondja, hogy még negyven nap és eljön a pusztulás, de kegyelem az is, amikor csak annyit mond: Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket.
Uram, Krisztus Jézus!
Megsokszorosító erődben, hatalmadban bízom egyedül. Helyesebben: Uram csak Te vagy. "Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak Te vagy. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak Reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!"
Ámen
