Tibor
„A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki…” /1Királyok 17:14/
Fogyasztói társadalomban élve az ember szeret vásárolni. Szinte minden igényt kielégítő a boltok színvonala, árukészlete, azonban az ember milyen? Általában az kell neki, ami pont nincs. Kóválygunk olykor-olykor a tömött polcok között és nem tudjuk mit is kellene venni, továbbá mindig az hiányzik, ami kellene. Elfogyott, nincs készleten. Milyen rossz érzés az, hogy valamit az orrunk elől visznek el és nincs több, azt már megvették és nincs másik belőle, elfogyott. Rossz érzés, hiányérzet, ahol minden csak ideig óráig való, mindent meg kell venni és magunkévá kell tenni, akkor valaki az ember, ha minél több mindent vesz magának, legyen az szálloda, stadion, kastély, paripa, ország... Bizony lassan felélünk mindent, nemcsak testi dolgokat, hanem lelkieket is. Amikor ez megtörténik, jön a kiégés, a megfeneklés, az üres hiányérzet, hogy valami nincs meg az életünkben. Hány boldogtalan arcot látunk ma, elég, ha az utcán szétnézünk, lehajtott, lehorgasztott fejek, mert valami hiányuk van. De talán nem az hiányzik, amit ők hiányolnak, amit mi hiányolunk. Sok mindenünk van, de mégis úgy érezzük, valamiben hiányt szenvedünk. Elfogyott mára sok embernek az életkedve, mert sok minden kifogyott az életéből. Vajon tényleg az hiányzik az életünkből, ami szükséges?
Soha sincsen nagyobb szükségünk mély, komoly, erőteljes lelkiéletre, mint éppen olyankor, amikor minden jól megy. (Fosdick)
Uram, Krisztus Jézus!
Mutasd meg nekem egyedüli Uram, ami igazán szükséges. Segíts a helyes értékrendet követnem a következő napokban is.
Ámen
